Ott függ a néma bárány:
A vére földre hull,
Míg dúl körül az ármány,
S a tömeg zúg vadul.
Szent arcát ütleg éri,
és hull reá a vád,
S ő szelíd hangon kéri
Az ég bocsánatát.
Úgy fáj a szívem, nézve
E koronás királyt,
Mert rút tövis az éke,
S testét kín járja át.
Én térdre hullva kérdem:
Ó mért szenvedsz, miért?
Ő választ ád szelíden:
Tengernyi bűnödért.
Most hogy rebegjek hálát
A megnyílt öt sebért,
Hogy adta bűnöm árát
Elrontott éltemért?
Ím magamról lemondok,
Övé egész valóm.
Így leszek véle boldog,
Hisz ő az üdvadóm.
Nagyon tetszik, követlek máshol is:
