Neki sebei voltak, hogy nekünk ne legyenek,
hogy nekünk ne égjenek, gyógyulva hegedjenek.
Hordott keserű átkot, hogy mi átoktól mentek,
bűnt, egy világnak szennyét, hogy mi tiszták és szentek,
…
Sokunk életének határait feszegetjük a mostani időszakban. Kinek így, kinek úgy. Van, akinek az anyagi oldal, van, akinek az egészségén át, egyeseknek pedig az érzelmi vagy lelki világa borul. Attól függően, hogy kinél, hol a leggyengébb láncszem. Az élet mindenkinél bemutatja, hogy hol volna ajánlott változtatni, a kérdés csak az, hogy megértjük-e a jeleket, vagy harcolunk ellenük, tovább növelve a bajt.
A változás pedig teljes mértékben egyéni, belső feladat. Nem pénzkérdés. Ha valaki egy rövid időt szán arra, hogy átgondolja az életét, egészen biztos, hogy talál olyan momentumokat, amelyeknél át tudná állítani a „váltót” életének vágányain. És erre nagyon megfelel a Karácsony időszaka, amikor a Fény születik, ami a mi életünkbe is el tudja hozni a Fényt. Csak egy kicsit kellene merni őszintének lenni önmagunkhoz. Nem az elérhetetlen magasságú céloknál kezdeni, hanem a hozzánk legközelebb álló lehetőséggel elindítani a folyamatot.
Amikor valaki belefásul az életébe (és az élet ilyenkor valamiért rátesz még egy lapáttal) és nem lát kiutat az adott helyzetből, tapasztalatom szerint, ha már csak annyit tesz, hogy a „probléma” szót átváltja „feladatra”, máris másként tud tekinteni ráJ
Sok embernek tudatosan, vagy nem, gondja van ezzel az ünneppel, hiszen aki egész évben rohan, törtet és küzd, nem odafigyelve önmagára, az nehezen tud gombnyomásra őszinte és meghitt állapotba kerülni. És a dátum közeledik, eljön a Szenteste és gyakran egy zűrös december végén bezuhan a családi vacsorára, vagy hazaér az üres lakásba és jobb esetben elkezdi megfejteni az élet értelmét. A szépnek tűnő üres szavaktól, annak reményében, hogy ettől lesz szebb majd az együttlét, hiába várja a megelégedettséget.
…