Ne sujtsd rám, Uram, bosszúálló
Haraggal örök kezeid,
Amiért szeretem e fájó
Földet és szenvedélyeit;
Amiért tisztító szavadra
Lelkem csak nagyritkán figyel
S szellemem, fényed megtagadva,
Sötét helyeken vérzik el;
Amiért háborogva pezsget
A lávaforró indulat
S vad gyűlöletek és szerelmek
Kormozzák a látásomat;
Amiért szűk nekem a föld, és
Fél feléd fordulni utam,
S a dalomból síró könyörgés
Nem hozzád szárnyal, óh, Uram!
Ne fujd el az isteni lángot –
Lobogjon az kín s üdv felett,
Sujtsa sóvár szememet átkod,
Változtasd kővé szívemet,
S végül oltsd, bennem, oltsd ki végképp
A dal szomját, az iszonyút:
S akkor megint megszáll a békéd,
S elém nyíl ama Keskeny Út.