Margaret Fishback – Lefelé tartunk

Lefelé tartunk, mondják rólunk az emberek,

ha fakul szemünk fénye és hangunk megremeg.

Sajnálkozó mosolyt is meg-megfigyelhetünk,

amikor kihagy néha az emlékezetünk.

De bánkódjam miatta? Az óra lepereg,

S vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!

Lefelé tartunk, mondják. Lépteink lassúak,

óvatosak… Nem várnak derűs, fényes utak.

Hallkabb a szó csengése, nehezen halljuk már,

s veszít melegéből a kedves napsugár.

De bánkódjam miatta? Ha dermeszt a hideg,

Vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!

Lefelé tartunk, mondják. De biztatón ragyog

felénk Isten mosolya: Ne félj, pajzsod vagyok!

Fáradt gyermeket hordoz az erős égi kéz.

Szólit. Szava színarany és édes mint a méz.

Mit bánkódjam, ha szívem Isten állítja meg,

S vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!

Lefelé tartunk, mondják. Nem! Fölfelé megyek!

Hallom már a távolból a győztes éneket.

S látom, fehér ruhában, királyi trón körül

Nagy nyomorúságból jött, boldog sereg örül.

Utam nem lefelé tart, csak a cél közeleg!

Vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!

Fordította: Túrmezei Erzsébet