Kisded Istent hogyha látom
Édesanyja karjain,
szívem olvadoz szent lángon,
lelkem boldog dalra int.
Vágyik Gyermek, sóvárogja,
Szűzanyám, a kebledet.
Ez a Gyermek fölmosolygva
csókol, simul, ölelget.
Amint ragyog kéklő egén
fénnyel áradozva Nap,
szopva Kisded Anyja keblén,
szent örömre úgy ragad.
Oly szépséges az ily Anya;
s gyönyörűbb a Gyermekkel,
mintha titkos halk ibolya,
s liljom: Rózsát ünnepel…
Annyi szívség, annyi jóság –
„dárdákat” Szív szívre vet, –
rétek amennyi viráguk hozzák
s gyújtnak csillagot egek.
Óh ha egy a sok „nyílhegybűl”
– Édes Kisded! – jutna rám!
mit Anyádra kis szived küld, –
s megsebezne! … Jézuskám!…
Fordította: Bujdosó Bálint
Ismeretlen szerző, 14-16. századi