Gondolatok karácsonyra

Felgyorsult korunk lázas karácsony ünnepére való készülődésében, fékezzük le száguldozó lelkünket. Csupán néhány perc erejéig, és utána tovább iparkodhatunk teendőinkkel. Hová sietünk? Magunk sem tudunk értelmes és elfogadható választ adni erre a kérdésre. Beérjük azzal, egyelőre, hogy egyszerűen ekképpen alakult, nem tehetünk másként, semmint felvesszük az iramot és együtt vágtázunk a világgal, hiszen benne élünk.

A meditálás és az imádkozás szavaktól sokan hidegrázást kapnak, hiszen azon töprengnek, hogy a reggeli kocsi tumultusban, vagy a kávéra való várakozás toporgásában hová tudnának beszorítani egy kivonatos „lemegyek alfába” helyzetet. Tudom, kicsit túlzásnak hat mindez, de tükrözni ilyenképpen lehet olyasvalamit, aminek a forgatagában vagyunk és látni szeretnénk a mikénteket.
Karacsony_nvi

Baja Mihály Karácsony című versében „Az angyaloknak ajkán a hozsánna” felcsendül, de vajon a nagy előkészületek hangzavarában, ma is eljut a fülekhez? Fekszik a „jászolban az ég királya” (Babits Mihály: Karácsonyi ének), de vajon elmegyünk-e meglátogatni a templomokba, esetleg lelkünk csendjébe a fényhozót, vagy azon morfondírozunk, hogy a karácsonyi dekoráció arany, netán ezüst fényekben pompázzon otthonunkban és nem tudjuk eldönteni, hogy Harry Belafonte  vagy Perry Como által énekelt karácsonyi dalok csendüljenek-e fel a CD-ről, háttérzeneként, hangulatpezsdítőként. Mit felelünk, ha egy Reményik Sándor Karácsonykor megkérdezi tőlünk: „virrasztotok még?”Válaszképpen bekapcsoljuk a televíziót és rácuppanunk erre az édes mézet csurgató képernyőre és annak zamatával tápláljuk kiéhezett lelkünket?

Eleink jól tudták: karácsony nincs advent nélkül, hiszen akkor a mérleg egyik tenyere túlsúllyal zuhanna alá, nyekkenőn. Mint, ahogy annak is tudatában voltak, hogy az ünnep íze úgy igazán édes, ha vannak előtte hétköznapok és munkát igénylő periódusok. Igen, ezekből ma is van elég. Egyensúly, harmónia is van? Ha így volna, nem lennének kiégett és depressziós emberek, akik félve indulnak reggelente élni a nappal.

karacsony_nv

Vessük le a vaskos, poros és súlyos palástokat, kezdjünk el szeretni, tiszta szívvel és egy gyermek lelkületével! Nem leszünk attól dölyfös önimádók, ha merjük szeretni a bennünk lévő ént is, mert ha őt nem öleljük át meleg fénnyel, akkor másokat sem tudunk kellőképpen sem szeretni, sem ölelni, csupán kedvelni őket és pacsizni kicsit velük.

Beszéljünk hát azoknak, akik be mertek lépni ebbe a misztikummal körbefonalazott ragyogó világba és azoknak, akik még toporognak, de már vágyat éreznek az első lépés megtételére. De szóljunk főképpen azokhoz, akik számára a karácsony az ajándékok, a bevásárlás és a csomagolás ünnepe.

Szólunk a tisztánlátó és bölcs írók és költők szívmelengető írásai által és hisszük, hogy semmi sem tökéletes és szent, de a törekvés a kitartás nagy erény és az is időtálló mondás, hogy az áldozatos munka meghozza jól megérdemelt gyümölcsét s mi igazán értékes, azért érdemes odaadóan, szívvel-lélekkel tenni, fáradhatatlanul.

Nemrég került a kezembe Nyírő József: Karácsony a havason c. csodálatos írása, amelyben az erdei emberről ekképpen szól: „Tekintetükben benne van az egek mélysége és a pokol ijedt félelme. A templomba ritkán ereszkednek le, és a misén elkáprázva hallgatnak. Isten azonban ismeri és szereti őket (…) Az éjféli misére le szoktak menni, mert ezen a napon a pásztorembernek kötelessége felkeresni kicsi Jézust, amint ez meg is van írva a bibliában”.

ima

A történet olvasása közben az az érzése támad az embernek, hogy az olvasmány egy életerős allegória, amelyben a hegyi ember a hóval befedett, fagyos, zord erdőből törekszik a templomba, hogy köszöntse „kötelességéhez” hűen a kis Jézust, ki karácsony éjszakáján fog megszületni. Mint azon kereső emberek szimbóluma, kik szembenézve a kihívásokkal, belevágnak a kilátástalanságba, reménnyel és hittel felvértezve, s magukat egy magasabb hatalomnak átadva, várva egy mást, egy jobbat és szebbet, egy fényesebbet és magasztosabbat.

A történetben a férfiemberek méltatlankodnak az idős Üdő Márton elhatározásán, mely vasakarat szerint: márpedig ők az éjféli szentmisén tiszteletüket fogják tenni az istengyermeknek. Az öregember kitartott elhatározása mellett és elővezette az istállóból a láncos bikáját, ki a Kormos névre hallgatott, ezt a hatalmas állatot, akivel az volt a terve, hogy utat tapodtat az erdőkön át „a kisded jászlához”.  A „hónaljig érő” hóban ballagtak előre, néha elbizonytalanodva, kétkedve, fáradtan és vacogva egész testükben, de az elszánt Üdő Mártonnak sikerült lelket önteni beléjük és továbbhaladásra, útjuk folytatására buzdítani az embereket. A „bika szügyig belesüllyedve, bömbölve szántotta” a havat, hogy a Jézusvárók célba érhessenek, de a viszontagságos úton fáradtságtól kimerülten egyszer csak felbukott.

Ekkor a férfiak felkiáltottak: „Elő a szurkos kalánt!”, mely fáklyaként szolgált. Igen ám, de nem volt papír. Ekkor előfurakodott az öreg eszéből egy gondolat, mely bűnösnek hatott a keresztény füleknek, de hasogatása rögtön tovaszállt, mihelyst fellobbant a reményláng, mely jelen esetben mentőövként szolgált. Egy százesztendős imádságoskönyv lapját feláldozták a szükség máglyáján. A bika ismét erőre kapott, és „nekifeszült a hónak”. A jég átvágta, felhasogatta a szegény állat bőrét és „véres volt a hó, amerre haladt”. Aztán ismét elesett, mint valamiféle állatképében megjelenő Cirenei Szent Simon, ki ezen emberek keresztjét vette vállára. Ám nem volt neki szelíd a Jézusa, hiszen Üdő Márton belesütötte húsába az égő fáklyát. Végül a kimerült állat nem a fájdalomtól, hanem a rémülettől ugrott fel ismét.

christmaskanyadi

Közelgett a veszedelmes „fehér ló”, mely a száguldó viharfelhőt jelentette ezen becsületes és tiszta emberek nyelvén. Egy patakmederben kerestek menedéket és maguknak is tüzet csináltak, amelynek simogatásában felmelegedett ember és állat. Tombolt a vihar, de ők melegséget éreztek testükben és egész lényükben szétáradni. A templomba nem mehettek, sem haza, mert nem tudták merre kell elindulniuk, hiszen a hóvihar minden nyomot befedett. Kérdezgettek: vajon honnan fogják tudni, hogy megszületett a Megváltó?

Erre a bika belebődült az éjszakába és érezték, hogy megérkezett a kis Jézus, a Világ Világa. És ott volt a templom, a szentség közöttük, bennük. Az egyszerű, díszek nélküli, a „pánikvásárlás” hiányában szenvedő, pompa és finom étkek nélküli, mégis fényességes éjszakában.

 

Győrfi Bíró Melinda

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás