Árva madár tévelyeg a magasban –
Én istenem, beh magamra maradtam!
Sivatag lett nekem ez a szép világ,
Beborulva látom minden csillagát.
Hol vagytok ti boldog álmok, víg napok?
Csüggedt lelkem romok között andalog,
Magam is rom! – Kiket egykor szerettem:
Bús árnyakként suhannak el felettem.
Vészes éjjel villám csapkod a romra –
Mintha néha még lelkem is ragyogna:
Lángba borul egy-egy emlék tüzétül,
De azután még jobban elsötétül.
Minden álom, minden emlék fáj neki
S gyászénekét összhang nélkül tördeli:
A távolból úgy hangzanak dalai,
Mintha sírna, sikoltozna valaki.