Kányádi Sándor – Öreg kút az utca szádán

Öreg kút az utca szádán,

öreg asszony ül a káván.

Mint a botja, olyan görbe,

beleréved a vödörbe.

Nézi magát, motyog, motyog.

Mosolyt próbál – be nagy dolog! –,

de a mosoly nem sikerül,

abbahagyja kedvetlenül.

Jaj, mert az a félvödör víz

égeti, mint eleven tűz.

Ég a karja, ég a háta,

azért ült le a kávára.

Én istenem, hányadik is!

Nincs a kútban most annyi víz,

amennyit ő eddigelé

húzott reggel s estefelé.

Ha az a víz egybefolyna,

fél falunak elég volna.

Nagy tó lenne, talán tenger,

elsírt, lenyelt könnyeivel.

Talán ezen, talán máson –

tűnődik az elmúláson.

Sokáig élt, nincs más bűne…

S ottfelejti magát ülve.

Ha szimpatikus a szolgálatom, kérlek támogasd a munkámat a gombra kattintva.

Nagyon tetszik, követlek máshol is: