Ez a nap úgy ment el felettem
Uram, hogy semmi jót se tettem.
Jó szavakkal adós maradtam,
szegénynek, koldusnak nem adtam,
nem mentem el oda, hol vártak
vergődő, törött lelki szárnyak,
s annak, ki jött bűntől űzötten,
szívén talán sebet ütöttem
gúnnyal, közönnyel. Bocsásd meg Uram,
hogy napom meddőn tovább suhan.
Rossz mécs voltam – égtem titokban,
s csak magamnak világítottam.
Pedig jóságod körülövezett
ma is, mint tiszta tó a szigetet.
Gondom nincs, amit bírni ne lehetne,
elférne vállamon mások keresztje.
Hajam sötét még, a fogam fehér,
eremben jókedvvel kering a vér,
nem vagyok egyedül, mint annyian,
szép asszonyom van s két szép kisfiam.
Az asztalunkra mindig jó kerül,
házunk csupa fény és csupa derű.
Mennyi gyönyörű ajándék ez,
s most múltam még csak harminc éves!
Ma is jóságodban fürödtem,
s én semmi, semmi jót se tettem,
pedig tisztem az: mit kezed adott,
tovább adjam, mint drót az áramot.
Ó segélj, hogy mint gazdagon megáldott,
szórjam – tükör a fényt – a Te jóságod,
Ne legyen meddő több napom soha,
ragyogjon rólam Lelked mosolya,
add, hogy mindenkit egyformán szeressek
s áldó jobbkezed egy íze lehessek.
Nagyon tetszik, követlek máshol is: