✦ Szerző

Reményik Sándor

Reményik Sándor versei Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költészete és élete szorosan összefonódik az erdélyi magyarsággal. A két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja! Az erdélyi magyarság szenvedését sajátjaként élte meg. Példaértékű élete és munkássága, kristálytiszta gondolatai a mai ember számára is hordozza az egyetemes mondanivalót. Az élet és Isten szeretetét, még akkor is, amikor hinni és élni is nehéz, az általa írt versekben folyamatosan megtaláljuk ezeket a gondolatokat. Reményik istenes verseiből, ha akarnánk se tudnánk olyan válogatást összeállítani, ami csak és kizárólag a legszebb verseket tartalmazza. Mert nincs olyan ember, - aki csak egy kicsit is ismeri költészetét - akinek már ne lenne szívébe elrejtve néhány Reményik sor, amihez a "legszebbként" ragaszkodik. Olvassuk, ízlelgessük sorait szeretettel!

Reményik Sándor

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben
A Libanonra szállott.
A Libanon csúcsán egy cédrus állott.
Törzse obeliszk, feje korona.

Reményik Sándor

Látjátok feleim, hogy mik vagyunk?
Bizony bíbor és bronz és arany
És örökkévaló szent szépség vagyunk.
Ahogy halódunk, hullunk nesztelen:

Reményik Sándor

Tanács költőknek
Megalvad a kőre kiontott vér,
S az éjszakába kitett láng kihűl:
Ne taszítsd balgán a világba ki,

Reményik Sándor

Oly közönséges, árva kis bokor,
Körülte gaz nő, állat rátipor,
Ember véresre sebzi magát rajta,
A szitkot, gúnyszót özönével hallja.

Reményik Sándor

Ütött az élet? durva, póri hadnak
Tűrted orcátlan, győztes röhejét?
Én rád hajlok és megsimogatlak.
 

Reményik Sándor

Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika, vagy táj,

Reményik Sándor

Itt is, ott is menyegző, Kána.
Öröm villan e bús világra.
Ritka, drága kicsike ünnep:
Az arcok egymásra derülnek.

Reményik Sándor

"Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek
számuk sincsen, - utolértek bűneim,
amelyeket végig sem nézhetek, - számosabbak
a fejem hajszálainál, - és a

Reményik Sándor

Igaz: én válogattam.
Költészetembe nem vittem bele
Más érzést, csupán azt, amelynek volt
Istentől kapott nemeslevele.

Reményik Sándor

Nem volt ilyen szobám soha:
Alacsony kis padlásszoba,
De szeme égigérő hegyre néz
S a hegy viszont az ő szemébe.

Reményik Sándor

Halványpiros hegyi virág
Öleli lábát a keresztnek.
Távolról a sötét fenyők:
Titoktudó konok erők

Reményik Sándor

A borbereki templom falára írom
Fölötte égig ér a szirt.
Olyan törékeny, oly kicsi.
Harangja elhaló szavát

Reményik Sándor

Tegnap este az erkélyablakon
Át néztem: be különös a torony.
Szent Mihály templomának a tornya
Olyan csodás volt, olyan új-forma.

Reményik Sándor

Egy virág úszik végtelen vizen,
Ringatja szelíden az ár,
Ősszel fogant, ugaron termett,
Nem tudja, mi a nyár,

Reményik Sándor

A nap leszáll, és szőlőhegyed ormát
Aranyozza az alkony, Istenem.
Munkásaidat látom fenn mozogni,
Apró bogárkák, serény hangya-népek,