Örömvirág volt a karácsonestve!
Hogyan leszedték tünde bársonyát -
Piros napoknak halvány unokája,
A múltból olvad játszi fény reád.
…
Terítsetek csak ma is eggyel többre,
A jóságkapu legyen nyitva,
Ki tudja kiket sújt az élet ökle?
Ki áll az éjben kitaszítva?
…
Az év legboldogabb napja, a sokak által várt, az izgatott készülődéssel megelőzött: karácsony. Az ünnep, amikor a szeretet univerzális ereje kerül előtérbe, s az adás örömének hódolva hirtelen nem az „én” kerül középpontba.
Elvileg erről szól a karácsony, erről szól a Szenteste, s a rá következő két nap. A család, szerettek, barátok körében eltöltött mézédes pillanatokról. A közös, feledhetetlen élményekről. A karácsonyi versekkel zengett templomokról, s az örömben úszó szív-egységekről. Elvileg.
Gyakorlatilag, azonban sokan magányosak. Sokan nem kapnak semmit, még egy csendes köszöntést sem. Nem véletlen, hogy az egyedül élő, lelkileg elhagyatott emberek számára ez az esztendő egyik legmegpróbálóbb időszaka. Mert ilyenkor szinte szembesítve vannak azzal, ami számukra is a legfájóbb, hogy egyedül vannak… Hogy nincs sem családi vacsora, sem diós bejgli, sem ajándék a fa alatt. Nincs más, csak a sötétség, s a mindent kitöltő, s ezáltal mindent semmissé változtató: magány.
Ezt tudnunk kell. És látnunk kell azt is, hogy a karácsony gazdasági szemfényvesztése csak erősíti ezeket az elhangolt hangokat a néma szívekben. A hír, azonban mindenkinek szól: tehetünk ez ellen! Lehetünk hirdetői, pásztorai, postásai a karácsony üzenetének. Lehetünk mi, a mások szívében megszülető kis Jézus.
…
A szeretet üzenete egyetemes, és örök. Így, amikor közeledünk a karácsonyhoz joggal kérdezhetjük, saját magunktól is, hogy vajon nem ez: a várakozás, az adás-kapás, az odafigyelés útja az, amelyet az év 365 napján járnunk kéne? Talán nem ez az út, ami a helyes ösvény, ha életünk fő csapását választjuk? Talán nem az, az élet titka, hogy nincs karácsony, nincs húsvét, hanem csak szeretet van, vagy megfordítva nincs tavasz, nyár, ősz, tél, hanem minden pillanat a karácsonyé?
Messze vezető gondolatok, felvetések ezek, melyeket ilyenkor, november elejéhez közeledve még aktuálisabbnak érzünk. Az iskolákban, az otthonokban felcsendülnek a karácsonyi rigmusok, s sokan kedvenc karácsonyi verseikhez fordulnak. „Harang csendül, ének zendül” – kezdi múlhatatlan soraiban Ady Endre, s szívek ezrei folytatják az édes-bús melódiát. Az ünnep nektárja szívünket-lelkünket éberen tartja. A média is megrohamozza a félig-meddig még a nyári emlékek tengerében ringatózó lelkeket.
A Jingle Bells unásig ismételt dallamai töltik be a légüres tereket, s pár hét leforgása alatt a városi terek is benépesülnek: kofák, standok kínálnak szaloncukrot, ruhát, instant boldogságot. Ajándékot – mindenkitől, mindenkinek. Sablonosat, egyszerűt, méreg drágát, s megannyi kicit-kacatot. A szeretet nevében, karácsonyi versekkel a lélekben az emberek beindulnak, s egymásra tekintet nélkül taposnak. Hiszen a sorban a cél, hogy mindenki leghamarabb végezzen, s a szaloncukrosnál el ne happolja senki az utolsó konyakmeggyes szemet. Kakasként borzolják tollas kabátjaikat a sivalkodó hölgyek, amikor az akciós pár cipők utolsó darabjaira csapna rá egy arra (szerintük) érdemtelen, ismeretlen. Mindezt az adni jó jegyében, a szeretet csengésében…
A karácsonyi versek, azonban nem hazudnak. Nem kettő az egyben megoldásokat kínálnak, s valójában nem árulnak semmit, csak a titkot hirdetik: hónaptól, napszaktól, szokástól, divattól függetlenül. A titkot, amely már rég nem tekinthető annak. A tényt, amelyet nem csak egy évben egyszer kellene élnünk, éreznünk, értenünk: a valódi, önzetlen, halk szívű, szelíd szeretet örökkévaló hatalmát!
Fényes égből, Mennyországból,
Szálljatok le, angyalok!
Zöldleveles, aranydiós
Karácsonyfát hozzatok!
…
Visszakapni az ünnepet magát.
Újraélni a fénylő csodát.
Ámuló szemmel nézni a karácsonyfát.
Beszívni erdő-üzente illatát.
…
Három karácsony fényében élek,
S járom az utat, míg hazaérek.
Mély szakadékban, meredeken,
Holt sivatagban, zord hegyeken.
…
Régi-régi szép Igékben
Prófétáknak hangja szól:
Bűnös népnek ég kegyelme
Újból áldón lehajol.
…
Már hull a hó, táncolva száll,
lágyan lobog egy gyertyaláng,
templomokban csendül az ének,
zengve, hogy Isten emberré lett.
…
Jézus bölcsője legyen szíved
Szítsd fel magadban az élő tüzet.
Köszönd meg, hogy nem kell keresned már,
Nélküle mivé válna a világ?
…
Karácsony közeleg,
szeretet ünnepe,
de az ünnepeltnek,
közöttünk nincs helye!
…
Míg bent ülünk a jó meleg szobában,
ki jár most a három király nyomában?
Jó pásztorok, szent angyalok járnak ott,
a világnak csodás kisded adatott!
…
Lassan azt kell észrevennünk, hogy ismételten, rohamléptekben közeledünk egy újabb karácsonyi időszak felé. Mosolyt csalhat az arcokra, hogy máris elővesszük a karácsonyi témát, de ez egy olyan pont az életünkben, amit még a legkeményebb szívű ember is izgatottan tud várni.
Érdekes megfigyelni, hogy karácsony tájékán mindenkiben megszólal a szeretet, vagy legalábbis az ünnepi várakozás hozadékaként szeretetnek hitt és gondolt érzések kivétel nélkül fellobbannak. Még, ha nem is tudatosan őszintén, de mindenkiben ott van.
Ugyanis a szeretet a kulcsa mindennek!
Bármit magyarázhatunk, önigazolhatunk a végtelenségig, de akkor is a szeretet az, amivel át lehet vészelni a mindennapok mókuskerekét.
…
Legyen minden nap karácsony,
minden óra a szereteté.
Legyen Béke a nagyvilágon.
Legyen a szíved mindenkié.
…
Felgyorsult korunk lázas karácsony ünnepére való készülődésében, fékezzük le száguldozó lelkünket. Csupán néhány perc erejéig, és utána tovább iparkodhatunk teendőinkkel. Hová sietünk? Magunk sem tudunk értelmes és elfogadható választ adni erre a kérdésre. Beérjük azzal, egyelőre, hogy egyszerűen ekképpen alakult, nem tehetünk másként, semmint felvesszük az iramot és együtt vágtázunk a világgal, hiszen benne élünk.
A meditálás és az imádkozás szavaktól sokan hidegrázást kapnak, hiszen azon töprengnek, hogy a reggeli kocsi tumultusban, vagy a kávéra való várakozás toporgásában hová tudnának beszorítani egy kivonatos „lemegyek alfába” helyzetet. Tudom, kicsit túlzásnak hat mindez, de tükrözni ilyenképpen lehet olyasvalamit, aminek a forgatagában vagyunk és látni szeretnénk a mikénteket.
Baja Mihály Karácsony című versében „Az angyaloknak ajkán a hozsánna” felcsendül, de vajon a nagy előkészületek hangzavarában, ma is eljut a fülekhez? Fekszik a „jászolban az ég királya” (Babits Mihály: Karácsonyi ének), de vajon elmegyünk-e meglátogatni a templomokba, esetleg lelkünk csendjébe a fényhozót, vagy azon morfondírozunk, hogy a karácsonyi dekoráció arany, netán ezüst fényekben pompázzon otthonunkban és nem tudjuk eldönteni, hogy Harry Belafonte vagy Perry Como által énekelt karácsonyi dalok csendüljenek-e fel a CD-ről, háttérzeneként, hangulatpezsdítőként. Mit felelünk, ha egy Reményik Sándor Karácsonykor megkérdezi tőlünk: „virrasztotok még?”Válaszképpen bekapcsoljuk a televíziót és rácuppanunk erre az édes mézet csurgató képernyőre és annak zamatával tápláljuk kiéhezett lelkünket?
Eleink jól tudták: karácsony nincs advent nélkül, hiszen akkor a mérleg egyik tenyere túlsúllyal zuhanna alá, nyekkenőn. Mint, ahogy annak is tudatában voltak, hogy az ünnep íze úgy igazán édes, ha vannak előtte hétköznapok és munkát igénylő periódusok. Igen, ezekből ma is van elég. Egyensúly, harmónia is van? Ha így volna, nem lennének kiégett és depressziós emberek, akik félve indulnak reggelente élni a nappal.
…