Már hull a hó, táncolva száll,
lágyan lobog egy gyertyaláng,
templomokban csendül az ének,
zengve, hogy Isten emberré lett.
Ma éjjel mindenki kicsit megáll,
s önmagával vív újra csatát,
átgondolja, mit ér a hite,
van-e, s miért szól hálaéneke.
A fáradt lelkek megpihennek,
és elhiszik, hogy van tovább,
reményként gyújt tüzet szívükben,
egy égből hulló fénysugár.
Körülölel az édes illat,
a fenyő áll, mint egy kereszt,
bár a születésről zeng az ének,
a Golgotára is emlékezek.
Ma talán boldog a világ,
s bár várnak a hétköznapok,
e pár napban ajándékába,
mindenki kis nyugalmat kapott.