Szürke remény fejét a fakó égre hajtja,
lomha módon kel fölébe egy új év hajnala,
szomorkodván, de hittel merít az életből,
iszonyodik a múlttól, és retteg a jövőtől.
…
Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
…
Boldogult az, ki már nincs,
A koporsón sincs kilincs,
És ki elmegy örökre,
Nem bíz semmit, - őrökre.
…
A kicsinyben meglátni a Nagyot,
A rezgő harmatcseppben a napot,
Az apró magban erdők zúgó fáit,
A hétköznapban Isten szent csodáit,
…
Nagy-nagy rémek űztek,
már mindent bejártam:
végső menedéknek
Istennél megálltam.
…
szeretnék
frissen mosott ruhaként
lelkeden
száradni
…
Szent Lélek szállj alá:
erõ, kincs, égi fény...
A világ oly gazdag,
és mégis oly szegény!
…
Ott ülnek ők, magukra hagyottan,
a csüggedt-gyáván összebújók,
az arcukra titkon kámzsát húzók,
vacogó félelembe fagyottan,
…
Szent, éhes lelkem, pünkösd ünnepére,
Mint jóllakott túzok, magadba hullva
Feledd, hogy büszke, forró szárnyadat
Cibálja, tépi vének irigy ujja.
…
Erdők, rétek, mezők:
terítsetek eléje szőnyeget!
Amikor erre jön:
virágok, nyíljatok előtte ki.
…
Vallom és vállalom kimondani, hogy nálam a művelt, sokoldalú, a világi dolgokban is járatos paptanár-ember a példakép. Már csak azért is, mert valamilyen égi-földi akarat…
Várok.
Ujjaimmal dobolok
a keményfedelű
Biblián
…
szelíd fohász az én fohászom
félig könyörgés félig hála
hogy nem juttattál s ezután se
juttass engemet szégyenfára
…
A föld, ó, a föld minidig szörnyű volt:
mindig volt rajta pár tenyérnyi folt.
hol vad dühvel ölte egymást az ember.
De meggyűlölni mégse lehetett:
…
Ki soká nem borul emberi vállra,
Ahhoz a fák egyszer közelhajolnak.
Ki soká nem figyel emberi szájra,
Ahhoz egyszer a falevelek szólnak.
…