A magyar költészet olyannyira szerteágazó, hogy komoly megpróbáltatás a műfajokat és stílusokat rendszerezni, beszéljünk akár klasszikus, akár kortárs költők műveiről.
Sok esetben fel sem tudjuk mérni, hogy milyen szellemi kincset tartunk a kezünkben, pedig elég csak arra gondolnunk, hogy az írás és az olvasás „feltalálásával” az emberiség azt a kulcssfontosságú „eszközt” teremtette meg, ami elengedhetetlen az élethez.
A tudomány, az irodalom, ezen belül pedig a költészet az írásnak olyan magas szintű csodáját tárják elénk, ami előtt kénytelenek vagyunk – mi, egyszerű halandók – leborulni, és áhitattal csodálni, a mondatokból töltekezni, a szavak játéka mögé bekukkantani, és felfedezni újabb és újabb ajándékot, amit csak és kizárólag nekünk tartogat.
Az istenes versek specifikus részei a magyar költészetnek, emellett pedig nem mehetünk el szó nélkül!
Hisz keresztyén/keresztény emberként elképzelhetetlennek tartunk egy-egy ünnepünket az odaillő istenes vers nélkül.
De nem kell ahhoz egyházi ünnepet ülnünk, hogy lélekmelegítő vagy lélekhűsítő hatását ne éreznénk egy-egy élethelyzethez szóló istenes versnek!
Csak olvasni kell, szorgalmasan, kitartóan, mert a versek neked, nekem íródtak!
Ott ülnek ők, magukra hagyottan,a csüggedt-gyáván összebújók,az arcukra titkon kámzsát húzók,vacogó félelembe fagyottan, legott rohanó szél vad erejétőlzúgva hasad fel a menyei kárpit,s lángnyelvek ragyogó tüze válikférfi-merészség védpajzsává. Hevétől olvad a dermedt szó, hittel hirdetikútjukat fehér galambok követik száz nép nyelvén a Mester tanát Kellenének most is láng-szemű fények,hogy Földünkön értse milliárd léleka tűz-áldotta Béke szavát!
Szent, éhes lelkem, pünkösd ünnepére, Mint jóllakott túzok, magadba hullva Feledd, hogy büszke, forró szárnyadat Cibálja, tépi vének irigy ujja. Hiszen tudod már mi a Végtelenség: A Végtelenség az a magyar bánat S hiába vergődsz haló hattyúként, Szomorúbb lélek búsul majd utánad. Ha idejöttél, tündökölj s dalolj csak, E végtelen vízen büszkébben ússzál S csudáljanak, hogy méltóbban repül Zilált szárnyad az égi Sziriusznál. Szent vagy s ha … Olvass tovább
Erdők, rétek, mezők:terítsetek eléje szőnyeget! Amikor erre jön:virágok, nyíljatok előtte ki.Pacsirták: énekeljetek!Patakok: csengjetek, nevessetek!Galambok: búgjatok!A nagy mező dallal legyen tele,és napsugárral, fénnyel, szerelemmel,csak tavasz legyen akkor és kacagás,szemeinkben ne lásson könnyeket…..Erdők, rétek, mezők:terítsetek eléje szőnyeget! Én majd csak nézni fogom „ŐT”,és imádkozva szüntelen,Ha rám se néz, ha meg se lát,megcsókolom a lábai nyomát:nekem ez lesz … Olvass tovább
Vallom és vállalom kimondani, hogy nálam a művelt, sokoldalú, a világi dolgokban is járatos paptanár-ember a példakép. Már csak azért is, mert valamilyen égi-földi akarat mentén az egyik legszebb feladat végrehajtóját látom benne… Magasztosabb életcélt a lelkek és a jellem pallérozásánál elképzelni alig, vagy szinte nem is tudok. Sík Sándor száraz életrajzi adataival nem untatnám … Olvass tovább
Várok.Ujjaimmal doboloka keményfedelűBibliánÓh, jössz-e már Krisztusom?Kérlek, csak vágyj reám!Vágyj reám megtölteniéletemmagaddalHogy tükörként fordíthassszembea Világgal!
szelíd fohász az én fohászomfélig könyörgés félig hálahogy nem juttattál s ezután sejuttass engemet szégyenfára de eljut-e az én fohászomeljuthat-e vajon tehozzádútjaidat úton útfélenszertartások barikádozzák nem marad-e sziklára hulltmagokként vajon terméketlenmit egy hosszú életen áta jövendőnek elvetettem tudom sokat eltékozoltamabból mit rám bíztál sokatde azért ne tagadd meg tőlemholtomban se áldásodat
A föld, ó, a föld minidig szörnyű volt: mindig volt rajta pár tenyérnyi folt. hol vad dühvel ölte egymást az ember. De meggyűlölni mégse lehetett: fölé borult a Te csodás eged s kék részvéttel az emberhez hajolt. – S az ember mind-mind mélyebbre merült: – gyűlöletének nem elég a föld – harctérré tette a Te … Olvass tovább
Ki soká nem borul emberi vállra,Ahhoz a fák egyszer közelhajolnak.Ki soká nem figyel emberi szájra,Ahhoz egyszer a falevelek szólnak.Ki soká nem örvend az emberekkel,Egyszer a kertben, harmatkora reggelMegérti, mit csíznek a csíz üzenget,S mit a szél ujja az ágon kipenget. Ki soká nem olvas emberi könyvet,Az megtanulja, mit a felhők írnak.Ki soká nem lát egy … Olvass tovább
Uram, én nem tudom, milyen a kerted, a virágosod és a pázsitod, Én nem tudom, virágok ültetését, ágyásaidban hogy igazítod. Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve júniusi vasárnap hajnalán, beteg lábával és beteg szívével bánatosan kertbe ment anyám. Uram, tele volt immár félelemmel, sokszor riasztó árnyék lepte meg, de szigony-eres, érdes két kezével még gyomlálgatta … Olvass tovább
Mint játékban kifáradt kisgyerek megül, ha az éjszaka közeleg, megül szülője karján csöndesen, úgy nálad én is egykor, Istenem, mint munkás, napját bevégezetten, ha itt az este, megnyugszom kezedben. Mint gyertyaláng, mely lassan csonkig ég, mint elfogyó, kihúnyó, kicsi mécs, erecske, mely folyammá szélesül, s a parttalan tengerrel egyesül… Hab habra csap, hullám hullámra hull, … Olvass tovább