Mi van még hátra? öt, tíz év?
Talán még annyi sem…
Keresztemet: az életet
Ameddig kell, viszem…
Hervadt virágok: tűnt remények
Borítják megtett utamat,
De értük bánat, csüggedés
Szívemben nem maradt…
Tudtam örülni szelíd örömöknek,
Bár ritkán hulltak csak le rám
S a lelkem sohse ütközött meg
Bús könnyeim dús zátorán.
Az Isten adta mindakettőt:
Az örömet, a bánatot.
Ő tudja: abból kevesebbet,
Emebből többet mért adott.
Ő tudja: két kis csemetémet
Korán mért kellett sírba tennem
S az élőket miért szabad még
Remélve, félve átölelnem?…
Míg más fölött a gondtalanság
Víg évei csak egyre szállnak,
Ő tudja: mért van annyi gondja
A feleségnek, jó anyának?
Családot áldó hű szívének
Mért nem adódik földi bére
S miért hull sokszor néma könnye
A szűkre szelt falat kenyérre?…
Ő tudja csak. Én nem tudom.
Megyek a rámszabott úton.
Nem kérdezem: meddig, hova;
Hol és mikor
Nyílik meg sírom sátora?…
De mert bízom, de mert hiszek,
Nem szégyenülök meg soha…
Nagyon tetszik, követlek máshol is: