Ott ülnek ők, magukra hagyottan,
a csüggedt-gyáván összebújók,
az arcukra titkon kámzsát húzók,
vacogó félelembe fagyottan,
legott rohanó szél vad erejétől
zúgva hasad fel a menyei kárpit,
s lángnyelvek ragyogó tüze válik
férfi-merészség védpajzsává. Hevétől
olvad a dermedt szó, hittel hirdetik
útjukat fehér galambok követik
száz nép nyelvén a Mester tanát
Kellenének most is láng-szemű fények,
hogy Földünkön értse milliárd lélek
a tűz-áldotta Béke szavát!
Nagyon tetszik, követlek máshol is: