Szabó Nándor Zsolt – A remény hajnala

Szürke remény fejét a fakó égre hajtja, 
lomha módon kel fölébe egy új év hajnala, 
szomorkodván, de hittel merít az életből, 
iszonyodik a múlttól, és retteg a jövőtől.

Múló, piros szirmait felhők ezreire szórja, 
csendesen a reménnyel együtt lopva elsuhan, 
ködbe burkolózva, fagyottan ébred a táj, 
az eső, mint harmatos gyöngy hullik rá.

Megbotlik az égi áldásban a napsugár lába, 
áthatja  azt arany fénnyel, karjába fogja, 
aztán táncra kélnek színes mulatságban, 
kíséri léptük szélnek szelíd suhogása.

Hinni kell, míg csak hinni lehet, 
remélni, míg csak a szív remélhet, 
dolgozni, hogy egyszer jobb legyen, 
imádkozni az egy igaz Istenhez,

Új év, új esztendő, új esély s új remény, 
de hiába, a rétből forró vér fakad még, 
s hiába oly keserv és izzó szenvedés, 
ha mit teszünk, az soha célba nem ér.

Könyörülj ó rajtunk teremtő, nagy Istenem, 
kikbe egykoron leheltél akaratot és életet, 
adj nekünk békés, szebb és boldogabb jövőt, 
reményt, tanácsot, kegyelmet, sok-sok erőt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás