Magyar költők versei

Túrmezei Erzsébet

Papír, fehér papír az asztalon,
te régi jó barát,
új lehetőség, kedves alkalom:
emlékszel még arra a kisleányra,

Kárász Izabella

És hűvös alkony hullt a fákra,
és jött az Isten számadásra.
A kert fái mind félreálltak,
szótlanul, némán, prédikáltak.

Kárász Izabella

Ha Országába vágyik árva lelkünk,
és megértettük Jézusnak szavát,
hasonlatosnak kell Őhozzá lennünk,
és meg kell ismernünk a Golgotát.

Vajdai Zita

Aki nem akar senkitől függeni,
Az üdvösségben is a szabadságot keresi,
A léha vágyak rohamcsapatában szalad,
Kergeti a beteljesülést és a csalfa vigaszt:

Vajdai Zita

Amikor szívedet átjárja a kétélű tőr…
Amikor lesújt rá a sziklazúzó pöröly,
Megrepeszti szíved hideg kőfalát,
Kinyílik szíveden belülről a zár.

Siklós József

Az újrakezdés oly csodálatos!
Elmúlt mi régi, és újjá lett minden.
és összes bűnödet, elrontott múltadat,
kegyelem tengerébe veti Isten.

Dénes Ferenc

Uram, Reád vár vergődő hitem.
Uram, Reád vár tépett, bús szívem,
gondterhelt arcom redőin a könny
s lelkem mélyén a fájdalomözön.

Venyercsán László

Nézd, Uram, oltárt épített
ezernyi kudarcból bűnbánatom Neked:
nézd, Uram: a harcom, csődöm
tette rá kos gyanánt megtört szívemet!

Gerő Sándor

Uram, megtöltöttem a vedreket,
színültig öntöttem tiszta vizet.
Tőlem, embertől, csak ennyi telhetett.
Tudom, a várakozó nép elé

Lukátsi Vilma

Zúdul a víz.
A hat kőveder már
nemsokára színültig tele…
A meghökkentett józan értelem

Balog Miklós

(elolvasandó: Márk 12,30-31 és Mát 4,24)
Hadd oszlassam tévedésed
ki az Istent vallod,
hogy vallásos buzgóságod

Túrmezei Erzsébet

Este-reggel, későn-korán
járok a koldusok során.
S kísér a panaszos zene:
„Egy kis reménység kellene!”

Túrmezei Erzsébet

„Lásd, üres edény vagyok, Uram! Tölts meg! Gyenge vagyok a hitben. Erősíts meg!” Luther Márton.
Milyen csodálatos Isten vagy!
Jézusban ránk ragyog irgalmas arcod.
Szegény, üres edényeidet

Johann Wolfgang von Goethe

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
a múlttal nem szabad törődnöd
s mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
minthogyha újjászülten élnél,

Almási Mihályné

Hányszor hagytam tovatűnni
percet, hasztalan!
Hányszor jártam sebek mellett
tétlen, hangtalan!