Nézd, Uram, oltárt épített
ezernyi kudarcból bűnbánatom Neked:
nézd, Uram: a harcom, csődöm
tette rá kos gyanánt megtört szívemet!
Nem én, Uram, a kegyelmed
hozott, sok harcon át az oltárhoz engem…
S az úton, mely von Magadhoz,
megadó alázat sír a térdeimben.
Uram, én kincset hoztam,
lelkemben immár porba hullt minden bálvány,
nem áltat már a hiú forma,
rút, gyilkos szívem az áldozati bárány.
Én meggyújtom a rőzsét,
hadd égjen hamuvá minden bűn és vétek…
– Óh, drága tűz, szent lobogás! –
Ott vár a magasban a diadalmas Élet.