Magyar költők versei

Garai Gábor

Mást ne vádolj, s magad ellen se lázadj
azért, hogy megrokkantál, kisfiam,
kétévesen, még kín- s öröm-tudatlan,
s bicegni fogsz már bizonnyal halálig…

Gyurkovics Tibor

Elvétem már a tárgyakat. A lényeg
elsikkad már a télből és a nyárból,
az azelőtt okosra nézett képek
hada most semlegesen vádol.

Keresztes Ágnes

Már voltam botránkoztató
s botránytól rettegő is;
tudom, hogy néha bűn a szó,
a hallgatás megőriz,

Reményik Sándor

Vagy egy nagy mű, – vagy egy nagy szenvedély.
Vagy égő nyár, – vagy gyémántfényű tél.
Vagy az Úristen, – vagy az emberek.
Vagy a kolostor, – vagy fészek-meleg.

Sík Sándor

Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.
Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,

Alföldi Géza

A fa névtelen gyökereinek ajánlom
Kint a szőlőnkben, emlékszem rája,
Deszka kunyhónk előtt állott
Öregapám diófája.

Kányádi Sándor

Hosszan néztem én az este
a ragyogó csillagokat.
Addig néztem, addig-addig,
amíg lassan kialudtak.

Babits Mihály

Esztergom, Előhegy
Az első szent király itt született, s azóta
szent város ez: szent és gyámoltalan.
Paphercegek, néha paraszti, néha

Szuhanics Albert

Ne félj, hisz nincsen rá okod,
a jövőt úgy sem tudhatod.
Ne sírj, töröld meg szép szemed,
hisz jár a boldogság neked!

Sík Sándor

(Az Ó dicsőséges szent Jobbkéz dallamára)
István király ünnepének
Örvendezzünk keresztények.
Isten adta e napot,

Prohászka Ottokár

szeretlek téged forrón, mélyen,
nem mert kárhozatos szörnyű éjjen
örök tűzbe vetsz, ha elhagylak;
vagy mert egednek ékességét,

Kosztolányi Dezső

Kékül az ég, az éjjel haldokol,
pihennek a házak még csendben alva,
de már lángol,vörös az égnek alja,
és égni kezd az óriás pokol.

Tóth Árpád

Ó, lesz-e nékem valaha
Egy csendes, barátságos kertem,
Hol fényes lombú fák között
Hosszan, békén lehet pihennem?

Tóth Árpád

A lelkem fáj... Isten ne adja,
Hogy most belém szeressen egy leány,
Úgy vágyom egy puha ajakra,
Sovárabb soh'se lehettem talán -

Tóth Árpád

A szürke éj kóbor lovagja lettem,
Mint egy beteg, unalmas trubadur,
S amint az est sok groteszk árnya lebben,
Megindulok, merengve, szótlanul...