Prohászka Ottokár – Ó Istenem

szeretlek téged forrón, mélyen,
nem mert kárhozatos szörnyű éjjen
örök tűzbe vetsz, ha elhagylak;
vagy mert egednek ékességét,
szent örömben úszó angyali zenéjét
ígéred nékem szárnyaid alatt.

Hanem mert a kereszten karjaid kitártad,
emberi szívemet, Szívedre vártad,
rútul kiszögezve, jaj, felém hajoltál,
vérfutotta arcod, forró tüzes oltár!
Bűnömért viselt el szörnyű ékességet.
Meg nem állottál a gyötrelmek mezsgyéjén:
átmentél az éjjek szörnyűséges éjjén,
gyalázat és szitok,
lélekhóhérok és gyötrelemkárpitok födtek,
kísértek, jaj, az utolsó szóig!
Rettentő mértékkel méred szeretésed!
Ó hadd legyek, én legyek könnyező vetésed,
Ó hadd legyek, én legyek a te aratásod,
míg gyötrelmeiddel lelkem földjét ásod.

Szeretlek, szeretlek, nem mert megmentettél,
hanem mert a vérig, halálig szerettél.
S amint te szerettél szeretlek most téged,
életem és lelkem felkínálom néked.
Szeretlek, szeretlek, te vagy a Királyom,
Istenem, Mindenem, örök Mennyországom.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás