Magyar költők versei

Tompa Mihály Dedikáld valakinek → Köszöntésére vagy emlékére

Elhervad a virág, kidől a büszke cser,
Mélység lesz a tető a tenger fenekén;
Ama törvényt, mely szűl, változtat, elseper,
Egykor fénylő bolygók mutatják feketén. -

Szuhanics Albert

Elgondolom, hogy mi a Karácsony,
igazság-mese, valóság-álom.
Szívünkben nyíló szépséges virág,
szeretet-fénybe merülő világ.

Sík Sándor

Az Isten küld, testvéreim tinéktek,
hogy sugarai eleven tüzét,
amik arcáról a szívembe égtek,
sugározzam csendesen szerteszét

Garai Gábor

Arcraborulva fekszem éjszakánként,
mint a tarkónlőtt szökevény.
Vallatom a beszűrődő sivár fényt:
kinek, mikor és mit vétettem én?!

Babits Mihály Dedikáld valakinek → Köszöntésére vagy emlékére

Tél van megint!
Reggel amint
fölébredek,
még betekint

Szuhanics Albert

Még úr a sötétség,
hosszúak az éjek,
pihen a föld öle,
hideg a tél.

Dsida Jenő Dedikáld valakinek → Köszöntésére vagy emlékére

Most, hogy a földön minden
költemény bús,
csapongó szárnyon Hozzád repülök,
s Neked dalolok, karácsonyi Jézus!

Szabó T. Anna

Aki magot szór ablakába
és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?

Tompa Mihály Dedikáld valakinek → Köszöntésére vagy emlékére

I.
Sárga gyopár fedj bé; zöld rozmarin ága hajolj rám!
Bús sírom hantján, nyílj ki fehér liliom!
Hű mátkám! a gyopár szív-búdat; a rozmaring, édes

Mécs László

Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk
Illendő ruhában, méltóképpen várjunk
Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget
S ama jobb hazában megláthassunk Téged.

Lukátsi Vilma

Ádvent idején szembe jön velünk
földi vándornak öltözötten
ünnep-várásunk országútján,
lélek-terhelő nagy ködökben…

Bódás János

A hó csendben lebben,
nagy lepke-pelyhekben
s mindent belep…
Fehér lett a sivár,

Gerzsenyi Sándor

Szenteste, hogyha újra eljön, én is
csatlakozom a csordapásztorokhoz
és térdemen, ha Betlehembe érek
tudom, Jézusom vétkemből feloldoz.

Túrmezei Erzsébet

Borús szemű, gondbarázdált,
fáradt arcú emberek.
Itt is egy és ott is egy.
Vége sincs és száma sincs.

Bódás János

Te szörnyű, vajúdó idő,
ne szülj, ne szülj több rémet!
Most már tiszta örömmel is
legyen megáldva méhed!