Magyar költők versei

Babits Mihály

Tél van megint!
Reggel amint
fölébredek,
még betekint

Szuhanics Albert

Még úr a sötétség,
hosszúak az éjek,
pihen a föld öle,
hideg a tél.

Dsida Jenő

Most, hogy a földön minden
költemény bús,
csapongó szárnyon Hozzád repülök,
s Neked dalolok, karácsonyi Jézus!

Szabó T. Anna

Aki magot szór ablakába
és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?

Tompa Mihály

I.
Sárga gyopár fedj bé; zöld rozmarin ága hajolj rám!
Bús sírom hantján, nyílj ki fehér liliom!
Hű mátkám! a gyopár szív-búdat; a rozmaring, édes

Mécs László

Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk
Illendő ruhában, méltóképpen várjunk
Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget
S ama jobb hazában megláthassunk Téged.

Lukátsi Vilma

Ádvent idején szembe jön velünk
földi vándornak öltözötten
ünnep-várásunk országútján,
lélek-terhelő nagy ködökben…

Bódás János

A hó csendben lebben,
nagy lepke-pelyhekben
s mindent belep…
Fehér lett a sivár,

Gerzsenyi Sándor

Szenteste, hogyha újra eljön, én is
csatlakozom a csordapásztorokhoz
és térdemen, ha Betlehembe érek
tudom, Jézusom vétkemből feloldoz.

Túrmezei Erzsébet

Borús szemű, gondbarázdált,
fáradt arcú emberek.
Itt is egy és ott is egy.
Vége sincs és száma sincs.

Bódás János

Te szörnyű, vajúdó idő,
ne szülj, ne szülj több rémet!
Most már tiszta örömmel is
legyen megáldva méhed!

Kun Magdolna

Advent első gyertyalángja legyen ma a béke,
apró gyermekszívek szépreményű éke.
Ráncos, fázós kézfejeknek forró meleg kályha,
szomorú arcocskáknak pihe-puha párna.

Egyed Emese

a gyarlót aki újabb mérget forral
a nem levőket és az elmenőket
a letarolt és kifosztott erdőket
a sárkányoktól lankadó erőket

Ady Endre

Papunk ravasz, öreg bölcs,
Húsz éve is az volt már.
Templomunk Kálvin-templom,
Nincs benne cifra oltár.

Ady Endre

Vad, nagyszerű rajongást oltott
Az Érnek partja énbelém,
Csupa pogányság volt a lelkem,
Gondtalan vágy és vak remény.