Miközben nagyanyó a betlehemi csodáról
mesélt, és szót szó mellé igazgatott,
mi fránya kölykök az ablakhoz rohantunk,
mint kiket az estnek titka jobban izgatott.
Talán, mert nem tudtuk felfogni ésszel,
hogy lehet Ember és Isten egy személyben,
az, aki korhadt, csöpp istállóban születik,
kérődző barmok közt, trágyabűzben.
De nagyanyó nem haragudott ránk,
elcsendesült, és ámulva bámulta,
amint a falra fényfoltokat izzadt
a duruzsolva dohogó vaskályha.
Aztán odajött az ablakhoz, mellénk
s megmutatta azt a fénypont-csillagot,
amely a mennybolt sötét falát áttörve,
a csoda jöttét hírelni reánk pislogott.