Akárhonnan jövünk, akármerre megyünk,
a búcsú mindig bánat,
és mindig fájnak a halk-szavú árnyak,
kísértetes csengés: talán soh’sem látlak…
Jöhet még egy este,
egy utolsó este, egy fekete este,
mikor váratlanul, furcsa Sors-szeszélyből
belehalkulunk a véghetetlen Csendbe.
Azért van ez nálunk:
akármerre megyünk, akármerre járunk,
a búcsúzásunk bánat,
s kísértetes árnyak halk-szavú csengése
a szívekbe fájnak:
talán soh’sem látlak… talán soh’sem látlak…