Magyar költők versei

Reményik Sándor

A borbereki templom falára írom
Fölötte égig ér a szirt.
Olyan törékeny, oly kicsi.
Harangja elhaló szavát

Horváth Béla

Isten ma földre küldte minden sugarát.
Az ég sötét, a föld világos.
Megjött az Irgalom a kárhozat fiához.
A Szabadítót váró népnek szól a dal ma.

Dsida Jenő

Jóságodban Uram sosem kételkedtem,
minden új útamra Benned bízva léptem.
Büntető kezedet szótalan fogadtam
s ha örömet adtál, érte hálás voltam,

Mécs László

A hold az égen már magasan fent volt.
Arany zenélő óra. Zenélt a szerelmeseknek.
De azért halálos csend volt.
A csermelyecske, mintha csak álomban, csak éppen ment. Volt.

Bódás János

Kihallatszik az ablakon át:
buzgón kéri Izráel Pásztorát.
Halkan szűrődik, szinte angyali.
El nem mondhatom, mily jó hallani!

Füle Lajos

Lábam sötétbe’ jár,
előlem elsuhan
a napsugár.
Szívemben száz tövis sajog,

Schvalm Rózsa

Emberek az idők jeleit figyeljétek,
világ órája lehet, éjfélhez közeleg.
Jelek: szökőárak, katasztrófahelyzetek,
ne rejtsétek miként strucc, homokba fejetek.

Sándor Ernő

Alföldön, fákon zúzmara,
adventi hajnal zápora,
ezüst mezők, ezüst világ…
Szobánkban csend és béke van,

Mécs László

Valaki rálehelt a hegyek hó-süvegére
s az óriások felujjongtak: végre!
Valaki rálépett a folyók jegére,
s mikor százezer folyón megroppant a jég,

Radnóti Miklós

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

Ábrányi Emil

Különös zarándok állott meg előttem,
Az esti homályban, az alkonyi ködben.
Hosszú haja kuszán omlott a szemébe,
Kínos barázdákkal volt fölszántva képe

Heltai Jenő

Ősz, ősz ne siess!
Ne kergesd el a nyarat,
a meleg fényt, sugarat.
Süss ki még, nyári nap,

Reviczky Gyula

I.
Akárhogy küzdök ellened,
Ha már felém nyúl csontkezed,
Nem fogni meg: nem rajtam áll,

Somogyi Imre

(Teológusok tanévzáróján)
Vigyétek az Ige bizonyságát szerte,
hogy az embert Isten csak azért büntette,
mert elfordult tőle és szent parancsától,

Heltai Jenő

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,