A magyar költészet olyannyira szerteágazó, hogy komoly megpróbáltatás a műfajokat és stílusokat rendszerezni, beszéljünk akár klasszikus, akár kortárs költők műveiről.
Sok esetben fel sem tudjuk mérni, hogy milyen szellemi kincset tartunk a kezünkben, pedig elég csak arra gondolnunk, hogy az írás és az olvasás „feltalálásával” az emberiség azt a kulcssfontosságú „eszközt” teremtette meg, ami elengedhetetlen az élethez.
A tudomány, az irodalom, ezen belül pedig a költészet az írásnak olyan magas szintű csodáját tárják elénk, ami előtt kénytelenek vagyunk – mi, egyszerű halandók – leborulni, és áhitattal csodálni, a mondatokból töltekezni, a szavak játéka mögé bekukkantani, és felfedezni újabb és újabb ajándékot, amit csak és kizárólag nekünk tartogat.
Az istenes versek specifikus részei a magyar költészetnek, emellett pedig nem mehetünk el szó nélkül!
Hisz keresztyén/keresztény emberként elképzelhetetlennek tartunk egy-egy ünnepünket az odaillő istenes vers nélkül.
De nem kell ahhoz egyházi ünnepet ülnünk, hogy lélekmelegítő vagy lélekhűsítő hatását ne éreznénk egy-egy élethelyzethez szóló istenes versnek!
Csak olvasni kell, szorgalmasan, kitartóan, mert a versek neked, nekem íródtak!
Sokszor kerülünk abba a helyzetbe, hogy szeretnénk egy frappáns, sokat mondó, markáns, megható vagy épp csak egy a témánkba illő idézetet megosztani, ami nem feltétlenül…
Verstől versig - BlogBár tanítványai és barátai úgy látták, hogy végtelen nyugalommal, már-már rezignáltsággal veszi tudomásul az ítélethirdetést, belül émelygést érzett. Nem önmaga miatt, hisz jól tudta az…
Verstől versig - BlogA versek titokzatos köntösbe burkolózott területe a nyelvnek, mely kabalisztikus mivoltát többek között annak köszönheti, hogy a kéz és az ész együttese írja, azonban mindezt…
Ülök a templomban,
Búsan, s egyedül.
A lámpának fénye
Az arcomra vetül.
…
Tükörbe nézz, ott van az ördög:
ez az arccsont, ez a szemöldök,
az üveges üres tekintet,
ami belülről figyel minket,
…
sikítva menekülő gondolatok
után
levegőt kapkodva
rohansz.
…
Te azt mondod, hogy lehetetlen
És leereszted a kezed,
Csüggedt-fásultan belenyugszol:
Ha nem lehet, hát nem lehet!
…
"Változtasd a köveket kenyerekké!" -
Nem a sátán szól. Milliók zokogják.
Egyetlen jajkiáltás a világ,
Egyetlen kéztördelő mozdulat,
…
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, Istenem, Istenem.
…
Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senkise,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:
…
Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.
…
szívem úgy várja,
lelkem kitárva,
jöjj és öleld meg az édesanyád
lelke úgy érzi,
…
Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
…
Szerelemisten:
Te vagy a Szentség
ezen a földön.
Szerelem-Isten:
…
Lámpást cipelni jöttem én,
járjon előtted tiszta fény.
Hogy megtaláld a jó utat,
amit a fényt hozó mutat.
…