Magyar költők versei

Reményik Sándor

A pörnek vége. Elvégeztetett...
Véres a kereszt tövében a fű.
A helytartóban forr a néma düh
S egy gondolat tépi a másikat.

Reményik Sándor

Hiába minden, - egyre romlik
A lelkem: Isten hangszere.
A nyűtt idegek húr-hálózatán
Sátán vonója siklik, siklik,

Lászlóffy Aladár

Uram, adj józan észt, erőt:
meghallgattam egy tévedőt,
s ilyenkor élesül belém,
milyen nagyon nincsen remény.

Túrmezei Erzsébet

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.

Áprily Lajos

Uram, a két szárnyam nehéz,
hozzád emelkedni ma nem mer.
Ne bilincselj meg és ne bánts
nagy súlyoddal, a félelemmel.

Bogdán József

Uram, ha misén elalszom,
érintsd meg csendesen az arcom.
Éjszaka féltem, nem aludtam,
ott kuporogtam a kapudban.

Lászlóffy Aladár

Ma közben átléptem a halál felett is.
Egy foltnyi semmi volt,
ahogy egy víztócsában tükröt vet az ég
s az utcák fénytelen mezőjén úgy rikít,

Dsida Jenő

Eget kémlelek néma fellegrésen
és szunyoghadként körülzummolyog
ravasz talányom: célom, születésem.
Varázsigémet balgán kisugom

Babits Mihály

Zord hét után fáradt szivemre
eljön a méla, szent vasárnap
csend a fülnek, ünnep a szemre,
ünnepe csendnek és sugárnak.

Dsida Jenő

A szabad ég alatt tanyáztam.
Gyermek voltam és karikáztam.
Míg karikám gurult előre,
ránéztem fűre, fára, kőre,

József Attila

Dolgaim elől rejtegetlek
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.

Bartalis János

Februárvég -
valami lehetetlenség
történik mindjárt.
Duzzad a rügy,

Bárd Oszkár

Lefoszlottak rólunk az Isten színei,
amikkel befestette az anyagot,
és élünk, mint akiknek az élet nem követelés,
minden káprázat messze elhagyott.

Dsida Jenő

Jóságos Isten, áldottszivü kertész,
ki minden reggel átsétálsz a kerten,
akit csodálunk gyökereket verten
figyelj: egy dudva zsoltárt énekel!

Reményik Sándor

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.