Lászlóffy Aladár – Ex cathedra

Uram, adj józan észt, erőt:
meghallgattam egy tévedőt,
s ilyenkor élesül belém,
milyen nagyon nincsen remény.
Hisz mindent biztosan tudott –
és mindenki mindent tud ott,
ahol értelmezett szavad
szerint szabad a nemszabad.
Hallgattam vallások szavát,
amint dárdával ütik át
egymás miatt a mennyeket –
s csak intenék: no menjetek!
Hallgattam a nagy tudományt:
hol téved, hol csak csöppet ért,
hol titkolózik, botladoz
vagy győzelmes bajokat hoz.
Hallgatok egy emlékezőt,
ki mindenből meséket szőtt.
Meghallgatok még valakit,
ki éppen múltat alakít,
s megértem: jelen sem lehet,
mert ilyenek az emberek,
s hála, hogy ilyenek vagyunk:
hogy hihetünk és tudhatunk.
Uram, adj józan észt, erőt
meghallgatni a tévedőt…
Ülök padomban hallgatag,
mert téged is hallgattalak.
Csak azt ne add, ne én legyek,
ki józan észként tévedek,
ki végül csak kedvetlenül
egy szakadék padjában ül,
melyet Egyiptom óta ás
a Vörös-tenger-rohanás,
a menekülés ingere,
hogy én menjek, ne Te gyere,
amelyet Róma sem tudott
megoldani sem itt, sem ott,
sem máglya, láger, Moszkva sem –
s még ma is mélyül itt velem
e hely, honnan kiálthatok,
Uram, hogy kíváncsi vagyok,
Uram, s így tévedő leszek –
nem boldogok az emberek,
de engedd még e szenvedést:
forgassuk még bennem a kést,
mert amíg fájdalom ragyog,
bizonyosan addig vagyok,
és hihetek, és tudhatok.

Megosztom másokkal is!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát. Felhasználási feltételek és Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás