Magyar költők versei

Rónay György

1
Ha életedben, ebben a kegyetlen
hajszában egy-egy ritka pillanat
mélyén meghallod olykor a magad

Juhász Gyula

Szenvedni tudj és tűrni merj
És várni, sírni, érni,
A szirtek párnáján pihenj
S ne félj a végtelen jövővel szembenézni!

Reményik Sándor

"De mondom néktek, Salamon az ő
dicsőségében nem öltözködött úgy, mint
ezek közül egy."
Járosi Andornak

Tóth Kálmán

Nem, nem az a halál, ahogy itt nevezik,
Ha koporsónknak a födelét szegezik;
Nem, nem az a halál, amit a léha hisz,
Midőn a gyászszekér a temetőbe visz;

Sík Sándor

Nézd: földben, szélben, erekben
Hogy lüktet a tavaszi láz!
A mélység ritmusa rebben,
Szíven, rügyön az furulyáz.

Reviczky Gyula

Aranykötésű imakönyvet
Hagyott rám örökül anyám,
Kis Jézus ingben, glóriában
Van a könyv első oldalán.

Weöres Sándor

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,

Rónay György

Szerda este Szabó Jánosék ajtaján
koldus képében zörgetett az Isten
s kért egy falásnyi kenyeret a kenyerükből.
De Szabó János ideges volt és rákiáltott:

Radnóti Miklós

Csönd ül szívemen és lomha sötét takar,
halkan koccan a fagy, pattog az erdei
út mentén a folyó, tükre sajogva megáll
s döfködi partját.

Sík Sándor

Gyöngyvirágos szép tavasznap,
Testvérül ma elfogadj,
Kisgyereknek, szép-igaznak,
Önmagamnak visszaadj.

Wass Albert

Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami leginkább lenni akarok.
Ha egyszer azt mondaná valaki:
Megsajnáltam a bánatodat,

Szabó T. Anna

Hallod, hogy pendül az ég? Jön a szél!
Zsendül a földben a nedv, fut a vér,
bizsereg a magban a lomb meg a fény –
túlvagyunk lassan a tél nehezén.

Nemes Nagy Ágnes

A New York-i Hétvégi Magyar Iskolának ajánlom
húszéves jubileuma alkalmából, 1979
Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zuzmarásak.

Ellen Niit

Fordította: Rab Zsuzsa
Amint az ajtón benyitok,
kezemnek otthont adsz a tiédben.
Befogadod, mint csavargót a házba,

Kosztolányi Dezső

Aranylanak a halvány ablakok…
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.