Magyar költők versei

Pilinszky János

Testvértelen szád meztelen
remegni kezd és tiszta
fénnyel ragyog fel melleden
az ismeretlen stigma,

Arany János

Él-e még az Isten... magyarok Istene?
Vagy haragra gerjedt népének ellene,
És elhagyta végkép,
Hogy rabló, zsivány had, bérbeszedett csorda

Balássy László

Időtlenné növekszel az Időben,
ki az Egész sugár-fény-tükre vagy,
kölcsön-vonzás a földöntúli-körben,
kicsinységedben is világnyi nagy.

Ábrányi Emil

Bár napról napra látom
Hogy mennyi szenvedés
Öl, rombol a világon
S a boldog mily kevés;

Pecznyik Pál

Önmagadban bízó ember,
ki szent Urad vádolod,
ítélkezés kavicsait
ó de sokszor Rá dobod!

Lévay József

Református ének
Gondviselő jó Atyám vagy,
Ó, én édes Istenem,
Látom én, hogy minden elhagy

Bódás János

Nem voltam hű szolgád Uram,
pirulva vallom ezt.
Többször vonzott a rossz világ,
mint a véres kereszt.

Siklós József

Úton ismét… A mester elől halad.
Mögötte a tizenkettő elmarad.
Vitatkoznak: Bizonyíték ki se fogy…
Dönteni kell: ki köztük a legnagyobb!

Csoóri Sándor

Mielőtt elveszítenél, Uram,
s agyagos földdel végleg betakarnál,
keress nekem egy áldott, szép napot,
reggeltől estig tartó szép napot:

Túrmezei Erzsébet

Zsoltárok 16:11
Hányszor hullt a szívemre
gyermekek mosolya:
virágok fehér szirma

Fehér Ferenc

Mindazoknak, akik vállukra emelték ezt az évet is:
a belegörnyedőknek, a roskadozóknak,
a mások gondolatába belehalóknak…
Mindazoknak, akik hívő cselekvéstelenek között

Áprily Lajos

Szeretnék Krisztus lenni egy napig.
Ha nem egy napig, egy pillanatig.
Csak ennyit, míg a kezem ennyit int:
Kelj fel a mélyből, hegyre menj megint.

Áprily Lajos

Kökényvirágos Őrhegyen
úgy szállt le, mint az álom.
Ballagtam búsan, csöndesen
homályos esti tájon.

Túrmezei Erzsébet

Mióta Jézus Krisztus velem jár,
elhallgatott a fekete madár,
mely minden év után azt sírta: Kár!
Végig az úton, tűnő éveken

Bódás János

Felettünk a föld légköre,
feljebb a sztratoszféra,
azon túl a bolygók öve,
az ember büszke célja.