Magyar költők versei

Sík Sándor

Azelőtt tudtam, ki vagyok,
Most nem tudom.
Akartam is, sokat, nagyot,
S ma hányszor cserben nem hagyott

Wass Albert

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
Tarts meg minket szeretetben,
Áldott Szemed ne vegyed le rólunk,
Akkor se, ha méltatlanul szólunk.

Aranyosi Ervin

Megbántottak? Lépj túl rajta,
ne mérgezze lelkedet!
Engedd el és ne vidd tovább
bánatodat, terhedet!

Ábrányi Emil

Amennyi könny van a szemekben,
Hulljon ki lassan, permetegben,
S elsírva mind, kezdd ujra még;
Siratni őket nincs elég!

Pilinszky János

Hogy elkárhoztam, nem számítok többé,
azóta végre könnyü lett
visszatalálnom, mint a porszem,
a szentély fönntartott s az asztal

Pilinszky János

Ahogy a semmi kisimítja
az agónia árkait,
miként a vidék hófuvás után
lecsillapúl, hazatalál,

Pilinszky János

Nincs több, nincs, mint a bűnözők szeme,
az a bizonyos merev tekintet,
mely szigorú, akár a nap,
és berajzolja komoran

Pilinszky János

és lát az isten égő mennyeket
s a menny szinén madarak szárnya-röptét
és látja mint merűlnek mind alább
a tűzkorongon átkerűlni gyöngék

Pilinszky János

Cholnoky Tamásnak
Fejem fölé a csillagok
jeges tüzet kavarnak,
az irgalmatlan ég alatt

Pilinszky János

Testvértelen szád meztelen
remegni kezd és tiszta
fénnyel ragyog fel melleden
az ismeretlen stigma,

Arany János

Él-e még az Isten... magyarok Istene?
Vagy haragra gerjedt népének ellene,
És elhagyta végkép,
Hogy rabló, zsivány had, bérbeszedett csorda

Balássy László

Időtlenné növekszel az Időben,
ki az Egész sugár-fény-tükre vagy,
kölcsön-vonzás a földöntúli-körben,
kicsinységedben is világnyi nagy.

Ábrányi Emil

Bár napról napra látom
Hogy mennyi szenvedés
Öl, rombol a világon
S a boldog mily kevés;

Pecznyik Pál

Önmagadban bízó ember,
ki szent Urad vádolod,
ítélkezés kavicsait
ó de sokszor Rá dobod!

Lévay József

Református ének
Gondviselő jó Atyám vagy,
Ó, én édes Istenem,
Látom én, hogy minden elhagy