Kit említhetnénk hamarabb az istenes versek klasszikusának a magyar irodalom hajnalán, mint Balassi Bálintot? Balassi Bálint épp a reformáció kellős közepén alkotott, amikor az emberek többsége óriási változás előtt állt az Istenről alkotott felfogás tekintetében.
Annak ellenére, hogy Balassi áttért a katolikus hitre lélekben protestáns maradt, mindez nyomott hagyott istenes verseiben, és elmondhatjuk, hogy a vallásos művei révén érte el művészetének csúcsát. Balassi istenes versei egy 20. századi költő hangvételéhez hasonlítható, mégpedig Ady Endrééhez.
Balassi Istenhez fűzött kapcsolata, a hit számára individuális tényező, egyéni kapcsolatot keres Istennel, ebbe belefér az, hogy néha vitatkozik, követelőzik vagy épp teljesen bensőséges hangot ütnek meg versei.
Ez a formai és hangvételben történő újítás azóta minden költő versében megjelenik, olyan mintha mindannyian Balassit akarnánk utánozni, kérünk és követelünk, behódolunk vagy hálálkodunk, ezek mind-mind szerves részei az istenes verseknek.
Nem csoda, ha Ady Endrére is nagy hatással volt Balassi istenes költészete, ám Ady egy lépéssel továbblépett, számára az Isten fogalma egyben szimbólum, és szerves részét képezi saját költészetében használt szimbólumrendszerének. Ami valljuk be, rendkívül bonyolult.
Az istenes versek a magyar irodalomban olyan költők életművébe is megjelenik, mint Dsida Jenő vagy József Attila vagy Pilinszky János, bár hangvételük változó, mindannyian a klasszikus értelemben vett istenes versek nyomdokain indultak el, és adták hozzá saját lelki világukban megjelenő Isten képet.
Mindez számunkra, verskedvelő olvasók számára egy csodálatos adalék, hogy némi tudásmorzsával felvértezve elmerülhessünk a szavak varázsában.