Hozzád, Veled, Neked,
Mondani egy utolsó éneket,
Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd...!
…
Ha menni kell, magammal sokat vinnék,
Az egész édes, megszokott világot,
Rámástul sok, sok kedves drága képet
És egy pár szál préselt virágot,
…
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
…
Hetykén a Napba néznek,
fiatalok,
duzzad bennük az élet;
visszaragyog ifjúságuk az égre,
…
Hogy angyalkézből bezárult az Éden
átok morajlik, forr a föld szívében,
s a kéreg tövist, bojtorjánt terem.
Az ember itt vergődött rögre esve,
…
Ó ez a csend, e Szél-csend, némaság!
Nem hallani a megtérők szavát,
az újszülöttek, hálaénekét.
Kérés, könyörgés nem volt még elég?
…
Ha azt látod, hogy lelki életed
örömhiányos, kiüresedett,
fogytán hited és hálád is vele,
ne nyugodj bele!
…
Szeretteim, emlékeztek ugye:
Egy Szívbe írtátok a nevetek
- Milyen nagyon gazdaggá tettetek -
Úgy adtátok nekem
…
Úgy áll az elhagyott kert közepén,
Palástosan, aggon és egyedül,
Mint aki látott minden "jelenést",
És mindent tud, és mindennek örül.
…
Mit adjak egy virágért, mint virágot?
Egy verset, mely a szívemből terem,
A szívemből, mely könnyeimmel ázott,
Mint a mező ködülte éjeken.
…
Mi lett belőle, istenem, mi lett?
Én nem tudom. Hiába kérditek.
Csak azt tudom, hogy fújnak a szelek,
órák peregnek, erdők zengenek.
…
Reménytelen,
ki él, az mind reménytelen,
csak könnye van, teménytelen.
Ezt dúdolom,
…
Megőrült a világ
sír hogy él
sír hogy meg kell halnia.
Aki egyedül van felfalja önmagát
…
Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
…
Nagy vagyok az igazomban,
Fölöntes bizodalomban,
Mindig jobban, mindig jobban:
Ez az én jó Hiszekegyem.
…