Kisbíróm, a Kétség, vallatott:
»Ember, mit akarsz és ki vagy?«
»Sírok és a síróké vagyok.«
»Van-e tűrni másokért erőd?
Van-e nagy, igazi hited?«
»Nincs, de meghajlok a hit előtt.«
»Milliók könnye nem sok neked?
Miért nem sírsz csak magadért?«
»Mert én mindenkiért szenvedek.«
»És ha meghalsz a kínok alatt?«
»Milliószor szebben halok,
Mert az én sok könnyem itt marad.«
»S ha tovább is így csörtet a lét?«
»De a könny-ár majd összegyűl
S elönti a világot: elég.«