Magyar költők versei

Gerzsenyi Sándor

Mint a szikla, áll keményen,
Nagyot ígér vad hevében,
Kardot villant vas kezében…
Könny ég tagadó szemében.

Tóth Árpád

Új isten szól hozzátok, emberek!
Nem templomok setét hajóin úszó
Tömjén között ragyog fel tűz-szeme
Barnult szentképek arany keretéből,

Csiha Kálmán

Az éjszakáid csillaghímesek,
A nappalodban zeng aranysugár.
Ha akarod, kint zúzmara zizeg,
S ha akarod, bő termést oszt a nyár.

Szabolcska Mihály

Miképp fogadjunk kétszínű nap?
Te diadalkapu: a sírba!
Derült álarca a halálnak…
Verem, virágokkal borítva.

Kárász Izabella

Jeruzsálemnek útja oly csodás,
olyan gyönyörű, mint egy álmodás.
Lángolva süt a fénylő Nap hevet,
nézi ez ünnepi, nagy sereget.

Bányai Ferencné

Győztes Hősnek jár a pálma,
Virágeső hull útjára,
Hozsánnát zeng ezer ajak,
Tárva-nyitva ajtó, ablak.

Békefi Pál

Az ünnep zaja az eget éri,
Tolong a nép a rézoltár körül.
Míg az énekkar az Urat dicséri
Vásári nép a téren tömörül.

Magyar költők versei

Azon a napon virágzott a Föld!
Pálma nőtt a tövisek helyében,
amikor annyi kiáltás hangzott:
„Áldott, Aki jön az Úr nevében!”

Magyar költők versei

Kedron völgyéből tavasz-illat árad,
Lágy szellő viszi Jeruzsálem felé…
A megújhodó élet zsongó muzsikája,
Kíséri halkan a kőházak közé…

Füle Lajos

Békességed, mint a folyóvíz,
körülvesz és ölelve ringat.
Te vagy a Cél, Te vagy a partja
az álmaimnak.

Szép Ernő

Emberek istene,
Istennek embere,
Te lehajlott fejű,
Megszegezett kezű,

Reményik Sándor

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már!-- sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.

Óbecsey István

Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat,
A hajlott hátú jó anyákat,

Szabó István

Próbára tette Isten a lelkemet.
Adott számomra testet, szellemet.
Adott szülőt, földi életet.
Szólt az Úr, s útnak engedett

Garay János

Téged hiszünk, nagy Isten,
Mindenható király!
Ki földön és az égen
Örökké vagy s valál,