Túrmezei Erzsébet 1912. február 14-én született Tamásiban. Neve a magyar keresztény felekezetek körében hovatartozástól függetlenül ismert, az evangélikus egyház 20. századi történetének is kiemelkedő alakja.
Magyar-német szakos tanárnő, költő, műfordító diakonissza volt. A FÉBÉ Evangélikus Diakonisszaegyesület 1990 utáni első főnökasszonya, tisztségét haláláig alázattal hordozta.
Nincs olyan ember a Kárpát-medencei magyar felekezetek körében, aki ne tudna idézni istenes verseiből vagy énekszövegeiből. Az evangélikus énekeskönyv több mint 100 éneke fűződik Túrmezei Erzsébet nevéhez.
Finn, német és angol fordításban is jelentek meg versei.
Már 6 évesen verseket írt, ami az akkori helyi lapokban jelent meg. 1941-től evangélikus diakonisszaként szolgált, amelyet a kommunista diktatúra a többi renddel együtt feloszlatott.
A kommunizmus idején verseit kézírással terjesztették, majd a ’70-es évektől jelenhettek meg ismét kötetei:
Így leszel áldás (1970), Emberré lettél, hogy ember legyél (1979), Most élni küldetés (1984), Ádventtől adventig (1987), Ragyogjatok szép csillagok (1994), Csodát virágzik a jelen (1995) Őszből tavaszba (1997,) Vonat nem állt meg (1997), Megtaláltam (2003).
Munkássága és szolgálata ideje alatt több mint kilencszáz vers és műfordítás látott napvilágot tolla nyomán. Reményik Sándor „Krisztus poétájának” nevezte a költőnőt, akivel személyesen is volt szerencséje megismerkedni Budapesten.
Túrmezei Erzsébet születésének 100. évfordulóján, 2012-ben konferenciákkal, emléktábla-avatással, szavalóversennyel, rádió – és tévéműsorral emlékezett a költőnő szolgáltára a magyarországi evangélikus egyház. Emlékét az életéhez kötődő városokban elevenítették fel.
2000. májusában hunyt el Budapesten. Balassagyarmat, Budapest-Józsefváros és Csömör díszpolgára.
Emlékezem: Kemény bilincsbe verten, bénultan ültem a hideg kövön. Sötétség, bűn és vád töltötte lelkem, ijesztő csend kietlen börtönöm. Halál? Oly mindegy. Csak nagynéha lázadt valami bennem. Életvágy talán. S akkor… szerettem volna összetörni bűnt és bilincset börtönöm falán… Neki az ajtó rozsdamart vasának sámsonkarokkal! Ki a fényre! Ki, ahol szabad mezők ujjongva várnak, s … Olvass tovább
Messze vagyunk, s talán magunk vagyunk, de most találkozót adunk, és a jászolnál mind-mind ott leszünk. A Királynak tisztességet teszünk, a Királynak, aki lejött közénk, s nem volt, hová fejét lehajtsa. Mi, boldog népe, odatérdepelünk elébe, s meghallgatjuk, mi a parancsa: Örömhírt vinni szerteszét! Világosságot, mert nagy a sötét! Elhirdetni, hogy Ő itt van jelen! … Olvass tovább
Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér. Felül törött. Talán semmit se ér. A belén észrevenni már, hogy égett. S én mégse dobom el mint semmiséget. Nézem, elémbe állítom, Majd a kezembe’ forgatom. A cirádáit, ferdeségét, törött voltát, sok betegségét mind tudom már, mind ismerem. Igénytelen, értéktelen. Szépsége, ékessége, ára nincs semmi. Mégse dobom el. Félreteszem karácsonyfára. Majd … Olvass tovább
„Ott fenn lakott a csillagok felett, de amikor karácsony este lett, Lejött a földre, mint kicsiny gyerek. És ó, a hidegszívű emberek! Kis istállóban kellett hálnia. Szalmán feküdt Ô, az Isten Fia. Elhagyta érettünk az egeket. Ugye-e, apukám, nagyon szereted?” Az apa nem szól. Olyan hallgatag. De a kis kedvenc nem vár szavakat, Odaszorítja vállára … Olvass tovább
Ezüstöt ölta téli föld.Havas kis úta hegyre fut.Karácsony intfelénk megint.Keresi árva, elhagyotta betlehemi csillagot. Köd hamva hullés rajta túlmint zúzmarás,fehér varázs,erdők-mezőkaz Érkezőtjelentgetik ma ékesen.Őt keresem! Őt keresem! Már megjelent!– zenél a csendReményed Ő!– zúg a fenyő.Ilyen fehér!– dalol a dér.És szól az út, mit láb tapos:Alázatos! Alázatos! Lombjaveszettág diderega jegenyén:Ilyen szegény!Róla zenéla szél, a télzenélj … Olvass tovább
Annyi szívben felébred valami hívogató vágy: útra kelni egyszer. Járni, amerre Jézus lába járt. Látni a Golgotát látó szemekkel. Hallgatni az olajfák suttogó beszédét… azt a titkos, bús beszédet. A szent helyen, hol imádkozva vérzett, belenézni a holdas éjszakába. Ellátogatni kis Betániába, mindenüvé, amerre elhaladt. És lélekben királlyá gazdagodni a szent, ezer emlékű út alatt. … Olvass tovább
Ádvent. Szelídzengésű üzenet. Eljön! Eljön! Beteg, a gyógyulásod, rab, a szabadulásod, halott, az életed. Szomorú, most jön az öröm! Erőtlen, most jön az erő! Éjbe\’ járó, hajnalra váró, fölkel a fény neked. Zendül az ég, zendül a föld, Isten izent: Eljön! Eljön! Ádvent! Ádvent! Ádvent. Dörög rendíthetetlen, kemény királyi üzenetben. Eljön. Eljön. Ha elkerülöd a mosolyban, elédkerül mint könny, sikoltás. Ha a bölcsőben meg nem látod, utadat állja mint koporsó. Eljön az Első és Utolsó. Ha … Olvass tovább
„Te nemcsak olyan forrás vagy,amelyik engedi magát megtalálni.Te az a forrás vagy, amelyik maga indul elmegkeresni a szomjazókat.”Sören Kierkegaard Tiszta- bővizű csodálatos Forrás, keresd tovább a szomjasakat! Látod, mennyien vannak!Posvány vizével oltják szomjúságuk. Szomjaznak, életre, szeretetre,irgalomra és bocsánatra, jóságra, igazságra, örömre, igazi szabadságra.Szomjazók számlálhatatlan serege! Mi lesz velük, ha rád nem találnak?! Milyen felfoghatatlan, ahogy … Olvass tovább
Valamit kérnek tőled. Megtenni nem kötelesség. Mást mond a jog, mást súg az ész. Valami mégis azt kívánja: Nézd, tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet. Messzire mentél. Fáradt vagy. Léptél százat. Valakiért mégegyet kellene. De tested, véred lázad. Majd máskor! – nyugtat meg az ész. És a jog … Olvass tovább
Ha egy fára ragyog a nap fénye, hogyne lenne életre reménye! Meleg a fény, fakad a rügy tőle, zöld levélke bújik ki belőle. Sok kis virág, fehér kelyhű, tiszta. A kék égre úgy mosolyog vissza. S ha lehullik mindenik virága, gyümölcsöktől hajlik a fa ága: Mért látom hát kopáran a fámat, az én szegény, szomorú … Olvass tovább