Karácsonyi emlékek…

Láttam egyszer egy kisvárosi közösséget bemutató „karácsonyi” filmben, amikor egy morcos, semminek örülni nem tudó személyt úgy próbáltak bevonni az ünnepi műsorba, hogy különböző „lelki szövegekkel” igyekeztek hatni rá.

Sajnos semminek nem volt „foganatja” a néninél, mígnem valaki kifakadva „odavágta”: „Hát gyermek csak voltál te is egyszer!”. Döbbent csend, majd néhány másodperc múlva enyhülni kezdett a komor tekintet, és az emlékezés az idő fátylán keresztül is „megtörte a jeget”.

Biztosan sokan vagyunk így, hogy most az ünnepre készülődve, szívesen olvasunk karácsonyi verseket, hallgatunk ünnepi dalokat, amelyek eszünkbe juttatják gyermekkorunk karácsonyait, amikor kis csizmáinkban a ropogó havat taposva, az izgalomtól és a hidegtől kipirult arccal mentünk a templomba Szentestén, hiszen ott már „járt az Angyal”.

Ugyanis a kis barna papírzacskó, amit átnyújtott a „pap bácsi”, semmihez sem fogható finomságokat rejtett.

Mintha csak rólunk és az én piciny szülőfalumról írta volna Ady Endre Karácsony című versét. Persze, tudom, hogy sokan vagyunk így ezzel, ennek a költeménynek a hallatán, de számomra azért is nagyon kedves ez a karácsonyi vers, mert kisgyermekként én is szavaltam a templomban, majd évekkel később az öcsém is.

Amikor édesanyám tanulta a testvéremmel a sorokat, azt mondogatta volt, hogy ez a „mi versünk”. Ez annyira mély nyomot hagyott bennem, hogy ma is, valahányszor elolvasom vagy hallom a rádióban, így ünnep közeledtével, mindig azt érzem, hogy ez a „miénk”. Mára azért már bővült ez a „mi” fogalom…

Tudom és hiszem, hogy ebben az évben is nagyon sok templomban elhangzanak majd gyönyörű karácsonyi és istenes versek Szenteste, és ugyanúgy megörvendeztetnek rengeteg embert, kicsiket és nagyokat, mint eddig minden esztendőben.