Uram, ki bennem élsz, örök mementóm,
Tudom, tudom, hogy sátraid mi szépek,
Tudom, hogy bennük béke s fény az élet
S hogy testem véred megváltotta templom.
Tudom, tudom. Kitárom két karom
Feléd, örök fény és szemem, e tört szem
Reád tekint a gyászban és a ködben
S téged keres sírón, félig vakon!
Uram, de tagjaim törvénye mást vall
És néha, tavasz táján, bús varázzsal
Megejt egy illat, egy hang, egy tekintet.
S a vérem, mint a megveszett szelindek,
Rohan tüzes sebével élni, marni,
Egy áldott ölben kínos kéjbe halni!