Magyar költők versei

Juhász Gyula

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Juhász Gyula

A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok.

Túrmezei Erzsébet

Kis karácsonyfagyertya. Szép fehér.
Felül törött. Talán semmit se ér.
A belén észrevenni már, hogy égett.
S én mégse dobom el mint semmiséget.

Túrmezei Erzsébet

„Ott fenn lakott a csillagok felett,
de amikor karácsony este lett,
Lejött a földre, mint kicsiny gyerek.
És ó, a hidegszívű emberek!

Sík Sándor

Magyar karácsony fekete-fakója
És minden, ami mostani, múljon,
Száz pici gyertya gyújtatlan gyúljon,
Csillagos álom pelyhes takarója.

Reményik Sándor

El-elnézlek ti hontalan fenyők,
Ti erdő-testből kitépett tagok.
Hányan mondhatják el ma veletek:
Óh én is, én is hontalan vagyok!

Wass Albert

Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!

Csiha Kálmán

Uram, azért imádkozom:
Ha megnő majd a gyermekem
S kézen fogva a templomba
Többé már nem vezethetem:

Csiha Kálmán

Tudom, sok a gond és a baj,
és sokszor nagyon sok a bánat.
Mégis, mégis szeressétek,
szeressétek e drága házat:

Balassi Bálint

Ad Deum filium, pro impetranda militari virtute,
 
[az "Vitézek, mi lehet"nótájára]
 

Bartalis János

Uram, ím gyötrődöm a földön.
Magamban kínt kínra halmozok.
Vad késsel hasogatom a szívem
S magamon ejtek égő sebeket.

Babits Mihály

A reggelt éneklem, az enyhe szépet
Ó reggeleim!
jó reggeleim!
Testem mint egy eleven béke ébred

Babits Mihály

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja

Reményik Sándor

Szeretnék példát venni Tőle,
Aki virágot ültet a mezőre,
S elrejti arcát a virág mögé.
Szeretnék példát venni Tőle,

Ady Endre

A Sionnak hegyén szerelmetlen,
Boldog, ékes, hideg Valóság,
Én Istenem, szabadíts meg engem.
Kikért büntetsz, hogy így szétomoltan