A kiáltó szava elhallgatott,
repedt nádakat ingat a szél.
Nem zeng az ének az Olajfák Hegyén,
a kertekben fehérlik a dér,
„a fejsze a fák gyökerén“!
– Nem halljátok,
milyen csikorogva
fordul az esztendő a tengelyén?
Ítélettel teljes a jövő,
annak, aki csak magának él,
dús lombozattal,
de gyümölcstelenül:
„a fejsze a fák gyökerén!“
Mindegy az, hogy minek álcázzuk
önzésünk üdezöld leveleit,
a Gazda jár a szőlőskertekben
és megjelöli a fák törzseit…
Ha a Vincellér elébe nem áll
könyörgő szóval:
„Hátha terem még?!“
– vajon esztendő virradna-e még?
Átszegzett kezed tartja vissza
– talán egy évig –
tőlünk a fejszét!