Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam,
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő-
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
Verssel kezdenéd a heted?
Minden hétfő reggel egy csokor válogatott vers a postaládádba — Hétindító Versek, 2015 óta.
Kérem a heti verseket →2000+ olvasótárs · Semmi spam · Bármikor leiratkozhatsz
Hibát találtál a versben vagy a szerző nevében? Jelezd szeretettel — javítjuk.