Mindenki lelkében létezik egy ima,
Mit nem kell könyvből tanulnia.
Elég ha a csendben némán elmerül
S a szavak előtörnek oly rendületlenül.
Mik aztán maguktól mondatokká válnak,
Részesei lesznek egy szív dobbanásnak.
S lassan átjárják az egész lényed,
Érzed ugye, ahogy megroggyan a térded?
A kezed is önkénytelen összekulcsolod,
Ne bánd ha imádat némán ordítod.
S ha könnyes már a szemed, mivel nézel az égre,
Esendő vagy Ember, nincs, kinek nincs vétke.
Imádkozz hát a magad Istenéhez,
Bűneid bocsánatára, tán ez is elég lesz.
S a hited, ne veszítsd el soha,
Egy életed van, bár a sors néha mostoha.
Cipeld hát, még ha nehéz is kereszted,
Utad végén megtudod, miért kellett így tenned.
Addig imádkozz, mert létezik egy ima,
Mit a léleknek nem kell, könyvből tanulnia.