Mielőtt rámzuhan az alkony,
mielőtt meg kellene halnom,
még egyszer hadd legyek
méltó leghívebb önmagamhoz;
erős, de se hűvös, se hangos,
csupán fölvértezett
kis gondjaim önkénye ellen,
ne a habzó fölszínt figyeljem,
a tömény lényeget;
a tétova esetlegesség
kifent körmei ki ne kezdjék
fedetlen hitemet.
Mert kiszemelve más dologra,
nem önmagamba bonyolódva
kell némán panganom,
de kiáltanom, cselekednem,
valakiért, valami ellen,
kötnöm és oldanom,
hinnem a mégis-győzelemben,
ha nincs más oltalom