Szép az álom, fényes az elmélet,
de sok álmot megcsúfol az élet.
Mondjuk, mikor érkezik a gyermek:
szent a gyökér, az ágak is szentek,
s elámulunk, mikor le-leválnak
áldott törzsről szentségtelen ágak.
Találgatjuk évtizedek óta:
hogy teremhet rossz gyümölcsöt jó fa?
S nincs felelet, csak szomorú tények,
fiainkban kihúnynak a fények.
Nem örökre tán, csak kis időre.
Talán előbb térünk pihenőre,
s mire ők is a küszöbhöz érnek,
szívükben is megszólal a LÉLEK.
Így is lehet, így is van ez néha,
másra is van ellenkező példa.
Állunk fiúnk bölcső-ágya mellett,
örülünk, hogy ékes ez a gyermek,
de szívünkön átsuhan a kétség:
kell-e neki majd az a reménység…?
Talál-e, ha kergeti az élet,
Kegyelemben ő is menedéket?
Kicsi fiúnk álmos szeme rebben,
harangoznak kinn a kerületben.
Dajkálgatunk magunkban egy óhajt:
Ugye, URUNK, egyszer neki szól majd?
S titok-Ige fészkel a szívünkben:
„Könyörülök, akin könyörültem”.
Nagyon tetszik, követlek máshol is: