Az éjszakáid csillaghímesek,
A nappalodban zeng aranysugár.
Ha akarod, kint zúzmara zizeg,
S ha akarod, bő termést oszt a nyár.
Ha akarod, a porból ember támad,
S akarod, hát ismét porba hull.
Ha akarod, úgy zokog teutánad,
S ha akarod, hát némaságba hull.
A földi ember nem érti hatalmad,
Elég lenne, hogy mozduljon kezed,
Törölj az égről csillagbirodalmat,
S a mindenséget, semmivé tegyed.
Bocsásd meg Uram, hogy dicsérni merlek,
Árnyék dicsér, a hulló földi por!
Nem értem Uram, neked mire kellek?
Az én lelkem vakság, a bűn tipor.
És csillagfényes éjszakáid titkát,
Hatalmadat meg soha nem értem,
S ha érteném is, amit szemem itt lát,
Imára zárom reszkető kezem.
Hatalmadnál nagyobb szerelmedet,
Csodálnám csak, hogy egy porszem miatt,
Miattam is, bár meg sose értem,
Hogy áldozhattad egyszülött Fiad?
Ha szimpatikus a szolgálatom, kérlek támogasd a munkámat a gombra kattintva.
Nagyon tetszik, követlek máshol is: