Ki visszanéz, sóbálvánnyá mered,
Azt megbénítja, s leköti a múlt;
Csak azt látja, hogy elsüllyedt vidéken
Neki virágos, kis kertje virult.
Csak azt látja, hogy füst száll fel a helyről,
Ahol nem régen még a háza állt…
Nem látja a Hegyen az életet,
Csak a völgyben a fájdalmas halált.
Ki visszanéz nem való a harcra,
Eddig bármilyen erővel szaladt.
Sóbálvánnyá lesz annak az arca,
Ki visszanéz – egy pillanat alatt.
Sóbálvánnyá lesz annak a szíve,
Nehéz kővé, mi mégis egyre fáj,
Sóbálvánnyá lesz annak a szíve,
Nehéz kővé, ki félúton megáll.
Nagyon tetszik, követlek máshol is: