Tudod, drága nagymamám minden évben van egy nap, mely sokkal különlegesebb, meghatóbb és titokzatosabb a többinél. Ez az Édesanyák napja! Hogy miért is másabb? Talán, mert őszintébb és igazabb érzések törnek felszínre, s talán, mert mindenkiről szól, hiszen anya és gyermek a világ.
Azt hiszem mamikám soha eddig nem köszöntem meg Neked mindazt, amit értem tettél, úgy érzem most eljött az ideje!
Lehet születésem előtt nagyon féltem erre a világra jönni, ezért az égiek megajándékoztak, így lettél te az én földi őrangyalom.
Gyermekkoromban olyan természetesnek tűnt minden, a türelmed, a szereteted, a kitartásod. Most anyaként már látom nem volt olyan könnyű, te is számtalan dologról mondtál le miattam, annak ellenére, hogy négy gyermeked felnevelése után jogosan választhattad volna, hogy végre önmagadra is gondolj.
Sokszor elszégyellem magam, mert panaszkodok nincs időm erre és nincs időm arra a gyermekem mellett, Tőled sosem hallottam. Mindig volt esti meseolvasás, finom citromos tea és ahogy manapság mondják: együtt töltött minőségi idő.
Tiszta szívemből köszönök mindent! Hálás vagyok, hogy Te voltál velem életem kis és nagy pillanataiban, még ha sokszor fizikailag nem tudtuk megoldani. Az életem része vagy és leszel , a lelkemben és a szívemben élsz és élni is fogsz mindig. Soha nem hagylak magadra! Vigyázok rád és türelmes leszek veled, mint egykor te velem.
Tudom, hogy sokszor megbántottalak akarva vagy akaratlanul, amit soha nem róttál fel, ezekért bocsánatot kérek. Remélem, hogy néha-néha azért még meglátod azt a gyermeki őszinteséget, tisztaságot a szememben, mint egykoron. Nekem mindig szükségem lesz Rád.
Sétálok a tavaszi réten, érzem az orgonák illatát, kezemben jó erősen kapaszkodik egy kis kéz, a gyermekem keze. Jó érzés tudni, hogy biztonságot nyújtok neki. Majd érzem, hogy elengedi és egyedül próbál boldogulni a végtelen zöld tengerben.
Én leülök és mosolyogva bár és akaratlanul könnycseppek csordulnak végig az arcomon. A boldogság gyöngyharmatai azok, nem a szomorúságé. Vajon egykor majd a kisfiam is hálás lesz nekem, s egy váratlan anyák napján köszönetet mond?
Nem tudom, de igyekszem, hogy méltó lehessek rá. Mélázó gondolataimat a pici száj töri meg, amint puszit ad az arcomra, s a kis karocska, amely a nyakam köré fonódva gyémántkővé változik.
Valamikor én is ékszer voltam a nagymamám nyakán és most is akárhányszor csillogni kíván lelkem odabújok hozzá, mert még megtehetem. Boldog Anyák napját!
Fazakas Izabella