Nem vagyok több széthulló anyagnál,
Az enyészet durván rám tipor;
Elmúlok, ha napjaim lejárnak
S lesz belőlem egy maroknyi por.
De amíg él bennem egy idegszál,
Anyagomban lángot szítva fel:
Annak élek, ami szép e földön,
Annak élek, ami fölemel!
Annak élek, ami halhatatlan,
Mint az égbolt ragyogása fenn,
Múló élet tündöklő eszményi:
Hit, szabadság, lángész, szerelem!
Hűlő testem átadom a földnek,
Hogy helyettem hozzon létre mást;
S küszöbén az örök elmulásnak
Üdvözlöm az örök haladást!