A Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2020-as falinaptárának ez a központi igei üzenete: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti?”
A falinaptár szülői házam konyhájában van kifüggesztve, mint általában minden klasszikus református házban ott a helye a naptárnak. Minden egyes alkalommal, amikor van szerencsém itthon tartózkodni elolvasom ezt az igeverset. Akárhányszor forgatom elmémben a hozzá kapcsolódó gondolatokat, folyamatosan kérdések merülnek fel:
Megéri mindez az óriási áldozatot?
Mert bizony kétségtelenül óriási áldozat az ember részéről megnyerni a világot.
Mit ért ez alatt az evangélista? Mai modern szavakkal élve, nem mást, mint: megalkuvást, a „cél szentesíti az eszközt” hozzáállást, megfelelést, ne adj’ Isten csalást, mesterkedést, karrierista szemléletet, könyöklést, felebarátom eltiprását… és a sort még folytathatnánk.
Mi ennek nyereségnek a színfalak, az álarcok mögötti, valódi jutalma?
Lélekben kárt vallunk. Ez a kár nagyon sokrétű lehet. Lehet csak egyszerűen az ingerküszöbünk nő meg, már nem érintenek meg azok a dolgok, jelenségek, amelyek más esetben empátiát, segítőkészséget váltanának ki bennünk. Már sokkal apróbb ellenállást konfliktusként élünk meg, és válunk agresszívvá, már sokkal türelmetlenebb, már sokkal szeretetlenebbek vagyunk. A legszomorúbb, hogy mindez egy idő után a lehető legtermészetesebbé válik. Észre sem vesszük, alkudozunk tovább a világgal, mert úgy érezzük emberi hatalmunk, rálátásunk, kontrollunk végtelen.
És ekkor jön egy koronavírus-világjárvány és elcsendesedésre int. Szinte követeli, hogy üljünk le egy székre, és gondoljuk át, megéri-e megnyerni az egész világot?
Megéri-e a világ nyereségeit mérlegre tenni lelkünk kárvallásával szemben, amikor a templomi padok és az esküvői padok üresen maradtak? Még azok sem mehettek hónapokig, akik lélekben rendszeresen templomban töltekeznek.
Ebben a helyzetben nagyon tudatosan kellett és kell mai napig azon dolgozni, hogy ne essünk a megalkuvás csapdájába!
Épp a várakozás, a készülődés időszakát éljük, várjuk, hogy a karácsonyi csoda ismét megtörténjen. Ha engedjük, megtörténik. Otthonainkban egyaránt és a templomi padokon elcsendesedve éppúgy.
Ez az általános vírushelyzet és a világ lelassulása időt ad arra, hogy átgondoljuk merre tartunk. A világ megnyerése -e a legfontosabb vagy a lelki békénk elérése, az a kegyelmi állapot, amit mindannyian megkaphatunk. A kettő viszont messzemenőkig kizárja egymást.
Valahol az idei karácsonynak ez is lehet az egyik üzenete, amit most nem árnyékolnak be az ajándékhegyek, nem szorítanak háttérbe a zsibongó karácsonyi vásárok.
Lehetőségünk van most elvonulni, elcsendesedni, számot vetni, és ami a legfontosabb a jelenben gondolkodni, nem a mi lehetett volna és a mi lesz kövei között őrlődni.
Így felelősségünk teljes tudatában tudjuk letenni voksunkat a megváltozott világunk egyik vagy másik jövendője mellett, mert, ahogy Lukács evangélista írja: „… mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti?”