Túrmezei Erzsébet – Ősz

Uram, búcsúzik az élet, 
mert a gyümölcsök megértek, 
meleg nyárnak vége lett. 
Elszáll a vándormadár is, 
és megborzong a virág is. 
Hullanak a levelek 
aranyszínű szemfödélnek. 
Egyre csendesebb az ének. 
De borongós ég alatt 
most az őszért áldalak. 

Üzensz sárguló levélen, 
és elémírod az égen 
vándormadarak jelét, 
hogy mélyen szívembe rejtsem, 
vándorvoltom ne felejtsem, 
vándoroljak Tefeléd. 
Mind korábban itt az este. 
Megért a szőlő gerezdje. 
Hadd mondjak, Uram, neked, 
mindezért dícséretet. 

Köszönetet a ködért is, 
a lehulló levélért is, 
minden gyümölcsért a fán. 
Röptéért vándormadárnak. 
Hirdessétek, könnyű szárnyak, 
hogy van melegebb hazám! 
Át a ködön, át az éjen 
édes zengéssel kísérjen 
dérbelepte réteken 
őszi hálaénekem!